Pekinget is megcélozza

Köszöni szépen, jól van. Igaz, a formája még nem az igazi. Ő ennél keményebben fogalmaz: „Formáról egyelőre még nem is igen lehet beszélni…” Mert a hosszúra nyúló tél miatt csak egy hónappal később kezdhette el a felkészülést. Pedig szorítja az idő, május közepén Világkupa-versenyre utazik Kairóba, ahol már az ötkarikás kvóta a tét. Persze Igaly Diánának egyelőre nem a győzelem a célja – azért ha becsúszik a repülőjegyet érő első hely, nem bánkódik majd miatta… –, annyira viszont mindenképpen szeretné összekapni magát, hogy ne valljon szégyent.
Ezért aztán, hacsak teheti, a budaörsi lőtérre siet.

Ha teheti, merthogy a helyi önkormányzat olyan határozatot hozott, hogy csak hétköznap 10 és 15 óra között használhatja a pályát. Mivel egyedül nem tud lőni és a korongadagoló gépet is kezelni egyszerre, segítőre van szüksége, ám ebben az időben általában mindenki vagy dolgozik, vagy iskolában van. Arról nem is beszélve, hogy nem ártana reggel, illetve késő délután is gyakorolnia, hiszen a fényviszonyok olyankor teljesen mások, s az olimpiai bajnoknak illő minden helyzetre felkészülnie. El is határozta, megkeresi az illetékeseket, talán engedményt tesznek neki.
Talán...

A párja miatta tette le a versenybírói vizsgát

Ami mindennél fontosabb: olimpiai bajnokunknak ismét a lövészet körül forognak a gondolatai. Pedig Athén után, az aranyéremmel a kezében, és sugárzó mosollyal az arcán, még arról beszélt, hogy a párjával kistestvért terveznek a nagyfiának, Tamásnak. Az elmúlt évet emiatt nyugisabbra is vette, ám a baba egyelőre várat magára. Diána azonban csöppet sem aggódik, és az újabb anyai örömről sem mondott le: „Elég fiatalnak érzem még magam ahhoz, hogy továbbra is terv legyen a gyerek”, csak éppen módosított a sorrenden, most ismét a skeeté a főszerep.

Gyereknek meg ott van Tamás, aki ugyan már kész férfi, de azért még mindig jól érzi magát otthon. Miért is ne érezné, hiszen élheti a saját életét, tiszteletben tartják a magánszféráját.
Azért a büszke édesanya azonnal kibújik az olimpiai bajnokból, amikor a – már korántsem kicsi – fiacskájáról beszél, aki most szerezte meg a jogosítványt, és számítástechnikai vonalon akar továbbtanulni. Na és – igazi fiatalként – épp rózsaszín felhők fölött lebeg barátnőjével, de egy tapintatos szülő ilyesmiről nem beszél hosszasan…

Diána fiához fűződő kapcsolata tehát mit sem változott az elmúlt hónapokban, és a párja is tökéletesen beleillik az idilli képbe. „Lekopogom, mert babonás vagyok, nagyon jól vagyunk. Szerencsésnek érzem magam, igazi társra leltem.”
Hogy mekkora a szerelem, azt tökéletesen bizonyítja kedvese odaadása, aki nemcsak elkíséri a viadalokra, hanem még a versenybírói vizsgát is letette érte, ugyanis szeretne a pályán is a lehető legközelebb lenni hozzá.

Mesebeli házikóban él az erdő szélén

Az irigylésre méltó család – mint a mesében – csodaszép, erdőszéli házikóban lakik, amely már majdnem teljesen kész. Az elmúlt években ugyanis szép lassan olyanná formálódott, amilyennek úrnője megálmodta. Már csak a színezés van hátra, no és a kert, amelyet igencsak megviselt az építkezés.
„A ház oldalában virágözön van, de a kertrendezés valójában még csak ezután következik. Már vettem tujákat, gyümölcsfák is kerülnek még hátra, no és sziklakert is készül. Egy csodaszép, színes meseudvart szeretnék.”

Diána szívesen kertészkedik, kikapcsolja, ha a növényei között szöszmötölhet. Az sem rajta múlik, hogy a háztartásban szükséges zöldségek nem teremnek meg náluk, de mégsem várhatja el, hogy amikor elutazik, a férfiak – a munka vagy a tanulás után – zöldféléket termesszenek.
Nemcsak a növényeket, hanem az állatokat is nagyon szereti, igaz, most csupán kutyák verik fel az udvar csendjét.
„Cicát nem akarok többet, mert a legutóbbi elveszett, és úgy megsirattam, hogy azt nem bírnám ki még egyszer. Pedig az a macska igazi túlélő volt, számtalan zűrös helyzetből menekült meg.”

A babusgatás tehát most főleg a németjuhász kölyöknek szól, ,,aki” a gazdája szerint rendkívül okos. De az erdő lakóinak is jut a figyelmességből, az örvösgalamboknak, amelyek reggel ébresztőt fújnak, az őzikéknek, amelyeket egyre jobban eltakarnak a lombosodó fák és bokrok, vagy a fácánoknak. S ki ne felejtsük a szomszéd kutyákat, azokkal sem árt jóban lenni…
„Amikor futok az erdőben, egyre több kutya szegődik a nyomomba. Alig teszek meg egy-két kanyart, máris két-három lohol a sarkamban. Tartok tőle, hogy egyszer még csúcsot döntök miattuk.”

Közszereplés helyett kiegészítő sportok

Ebből is látszik, hogy Diána komolyan veszi a felkészülést, kiegészítő sportok egész sorát űzi: a futás mellett aerobikozik, kondizik, vagy éppen a párjától karácsonyra kapott „ugrálócipőt” nyúzza. Csoda-e, ha jó a közérzete?
Közszereplést már nemigen vállal, nehogy az energiája elaprózódjon, pedig még mindig sokan kíváncsiak rá.
„Mára lecsendesítettem az Athént követő rohamot. Nagyon jólesett az érdeklődés, feltöltött a felém áradó szeretet, de már sem sportolóként, sem a családommal nem tehetem meg, hogy állandóan úton legyek. Pedig még akár heti háromszor is járhatnék élménybeszámolóra. Remélem, mindenki megérti, nekem már az a feladatom, hogy kijussak Pekingbe. Ehhez pedig lőni, versenyezni kell.”

Az első nagy küzdelem a kvótaszerzés, amelyre az idén a lehetséges hatból négy alkalommal lesz lehetősége Igaly Diánának: a kairói és a suhli Világkupa-fordulón, no meg a világ- és Európa-bajnokságon. Két versenyt anyagi okok miatt kénytelen kihagyni, ám bízik benne, hogy ha az idén nem is, jövőre eléri a célját.
„Nagyon hajtok a kvótára, de ha végül nem sikerül, akkor sem keseredem el. Nekem ugyanis – olimpiai és világbajnokként – már ajándék minden, amit a lövészettől kapok.”