A finálé küszöbén a bajnok

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.04.23. 01:39
Címkék
Az elődöntő első mérkőzésére alaposan megváltozott a fővárosiak kerete a szerdai Magyar Kupa-negyeddöntőhöz képest.
Sérülések miatt három klasszisát nélkülözte a PLER-Airport, s éppen a mesterlövészek – Szabó, Bajusz, Kotormán – hiányoztak. Hiányzói ellenére remekül kezdett a PLER. Taktikusan, okosan kézilabdázott, megbecsülte a labdát.

Feleslegesen nem kísérletezett lövéssel, így az MKB Veszprém csak ritkán tudta alkalmazni lerohanásos taktikáját.

Pérezzel pedig a fiatal Dobó vívott külön gólpárbajt. A PLER átlövőjét egyébként a korábbi veszprémi sztár, a kétszeres világválogatott, jelenleg Svájcban edzősködő Éles József is szívesen látná csapatában, az Amicitia Zürichben.

A fordulás után sérülés miatt Józsát és az első harminc percben remeklő, öt gólt szerző Dobót is elvesztette a PLER, így innentől kezdve olyan fiataljai is játéklehetőséget kaptak, akik eddig még sohasem játszottak az NB I-ben.

A szinte teljes sort cserélő MKB folyamatosan felőrölte ellenfele ellenállását, s a kupamérkőzéshez hasonlóan 14 góllal nyert. A PLER sokáig méltó partnere volt a bajnoknak.

Mestermérleg

Zdravko Zovko:
– Ezúttal jobban, összeszedettebben kézilabdázott a PLER, így nem tudtunk már az első félidőben a szerdaihoz hasonló nagy előnyt kiharcolni. Felőrölve erejét, mégis biztos győzelmet arattunk.

Nagy Károly: – A jó hangulatú mérkőzésen mindenkinek lehetőséget adtam a játékra. Szerdán sem leszünk többen, de igyekszünk ennél szorosabb eredményt elérni.
Legfrissebb hírek

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
23 perce

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
7 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
7 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
8 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
8 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik