A BSE nem kegyelmezett

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.04.09. 01:42
Címkék
A jelek szerint a két csapat keddi és csütörtöki mérkőzésének híre sok röplabdabaráthoz eljutott, hiszen szinte teljesen megtelt a Szamos utcai csarnok.
Küzdelmes, izgalmas, fordulatos, színvonalas volt az elődöntő első és második meccse, de a harmadik sem kezdődött másképp: a Gödöllő szigorú blokkokkal és szorgalmas mezőnymunkával próbálta visszaverni a hazaiak rohamait.

Meglepetésként hatott, hogy a folytatásban elmaradtak a korábban látott fantáziadús, ügyes gödöllői akciók, fokozatosan növelte előnyét a BSE, s végül könnyedén nyerte meg az első játszmát.

A továbbiakban a fővárosiak egyértelműen átvették az irányítást, igazi örömröplabdát mutattak be. Aki le akarja győzni Kasziba István csapatát, annak meg kell találnia a fiatal center, Kiss Bernadett játékának ellenszerét, illetve ki kell kapcsolnia Danada Elitát és Czakó Máriát.

Ez a Gödöllőnek ezúttal nem sikerült, a majoriak ellenállhatatlanul röplabdáztak. Kasziba mesternek nem kellett felemelnie a hangját, békésen sétálgathatott az oldalvonal mellett. Kollégája, Hollósy László az összes cserejátékosának lehetőséget adott, de senki sem tudott élni vele.

Mestermérleg

Kasziba István:
– Nagy küzdelemben jutottunk a döntőbe két év eltelte után.

Hollósy László: – Sajnos a két szoros vereség után kipukkadtunk.
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
21 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
53 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik