A Róth-gárdának is megy

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2006.03.30. 02:14
Címkék
Az utánpótlással kapcsolatban jobbnál jobb hírekről számolhatunk be: az U17-es válogatott portugáliai sikerei mindenkit megörvendeztettek, az U21-es válogatott pedig győzelemmel zárta a lengyelek elleni felkészülési mérkőzést: Róth Antal játékosai idegenben nyertek 2–0-ra.
A Kovács Zoltán – Rodenbücher István, Vaskó Tamás, Máté Péter, Pollák Zoltán – Bori Gábor, Sándor György, Bank István, Tőzsér Dániel – Magasföldi József, Priskin Tamás összeállítású magyar válogatott jól kezdte a varsói mérkőzést, és bár később a küzdelem kiegyenlítődött, a 40. percben Tőzsér Dániel büntetőből szerzett találatával előnyhöz jutott. A szünetben Rodenbücher Istvánt Zsók József, Priskin Tamást Jovánczai Zoltán, Magasföldi Józsefet pedig Laczkó Zsolt váltotta, a 65. percben Tőzsér Norbertnek Lipták Zoltán, Bori Gábornak Lattenstein Norbert volt a cseréje, majd öt perccel az összecsapás vége előtt Sándor György helyén Varga Róbert lépett pályára. A 90. percben Zsók József passza után Jovánczai Zoltán beállította a végeredményt.„Sok hasznos tapasztalattal lettünk gazdagabbak – mondta a mérkőzést követően Róth Antal. – Kemény, fegyelmezett ellenféllel játszottunk, nagyjából egyforma számban alakítottunk ki helyzeteket, azonban a döntő pillanatokban mi hoztunk jobb döntéseket. ”
Legfrissebb hírek

Tenisz: Babosék a negyeddöntőben búcsúztak Berlinben

Tenisz
6 perce

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
32 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
49 perce

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
49 perce

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
57 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik