Gera már pályára lépett

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2006.03.28. 01:11
Címkék
Kis híján döntetlent ért el hétfő este a West Bromwich Albion a negyedik helyezett Tottenham otthonában, a sokáig sérült Gera Zoltán az utolsó öt percre állt be.
Honfitársunk csapata meglepően jól teljesített az első félidőben, a statisztikák szerint összességében valamivel többet birtokolta a labdát. Számos alkalommal próbálkozott lövéssel (vagy fejeléssel), és ezek közül az egyik védhetetlennek bizonyult. A már addig is veszélyes Jonathan Greening végzett el szabadrúgást a bal oldalról, a tökéletes magasságban az ötösre csavarodó labdáját Curtis Davies a bal alsó sarokba csúsztatta.

Nem mondhatni, hogy egy csapásra magához tért volna a Spurs, de a félidő vége felé már be kellett mutatnia két védést Tomasz Kuszczaknak. A szünet után már olyan Tottenhamet láthatott a közönség, amilyet ebben a szezonban megszokott. Egy ideig csak a játék tempójával lehettek elégedettek a szurkolók, mígnem Robbie Keane átemelős góllal egyenlített, aztán büntetőből a győztes gólt is megszerezte.

Premier League, a 31. forduló záró mérkőzésén

Tottenham–West Bromwich 2–1 (Rob. Keane 68., 89. –11-esből, ill. C. Davies 21.)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
8 perce

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
13 perce

Női kosár NB I: nyert a Sopron és a DVTK, öt csapat maradt hibátlan a 2. forduló után

Kosárlabda
17 perce

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
42 perce

Triatlon: remek eredmények az évad célversenye előtt

Utánpótlássport
46 perce

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
59 perce

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
1 órája

Hanga Ádám: Ricky Rubio érkezésével mindenki azt várja el, hogy szintet lép a csapat, és mindent megnyerünk

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik