Remek nemzetközi visszhang

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.03.25. 02:05
Címkék
Sikeresen zajlott le az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) budapesti kongresszusa. A rendezvényről utólag mindenki elégedetten nyilatkozott, és külön öröm számunkra, hogy remek visszhangra talált Magyarország és Horvátország 2012-es közös Európa-bajnoki pályázatának a bemutatása is.

Péntek délelőtt távozott Budapestről Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke (a FIFA első embere meghívott vendégként volt jelen a kongresszuson). Az UEFA-t irányító Lennart Johansson nem sietett ennyire – neki még arra is maradt ideje, hogy elfogadja Kisteleki István MLSZ-elnök ebédmeghívását.

„A Várban láttam vendégül Lennart Johanssont, és túl azon, hogy ez a meghívás elsősorban privát jellegű volt, természetesen a kongresszus is szóba került – mesélte Kisteleki István. – Mind Sepp Blatter, mind pedig Lennart Johansson elégedetten szólt a budapesti rendezvényről. Példaértékűnek nevezték a szervezést, ami örömteli, hiszen kollégáimmal, akiknek ezúton is köszönöm a segítséget, az utóbbi hetekben napi tizenhat-tizennyolc órát dolgoztunk azon, hogy sikeres legyen ez a néhány nap. Újdonsült MLSZ-elnökként nekem is hasznos volt a kongresszus, hiszen alkalmam nyílt rá, hogy megismerjem az UEFA fontosabb tisztségviselőit. Most az a feladatunk, hogy az UEFA szellemének, szabályainak megfelelően tudjunk dolgozni a jövőben, és a két szervezet között korrekt és konstruktív együttműködés jöjjön létre.”
Kisteleki István elmondta, sok-sok munka vár az MLSZ-re az előttünk álló hetekben is.

„Három hónap alatt szeretnénk rendbe tenni három év elmulasztott munkáját”– mondta. Az MLSZ egyebek mellett a szövetség átvilágításán is dolgozik, de nem tűr halasztást az edzőképzés rendezése, a válogatott szakmai stábjának a kialakítása, a Bozsik-program megerősítése sem. Az MLSZ-elnök elmondta, egy hónapon belül új projekt indulását jelentik be, amelynek keretében futballpályákat kívánnak létrehozni.
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik