Nő a fór – és a népszerűség

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2006.03.25. 02:05
Címkék
A legutóbbi három tétmérkőzését egyaránt 4–0-ra megnyerő Lyon a legnépszerűbb francia labdarúgóklub – derült ki a France 2 televíziós csatorna Stade 2 című sportműsorának minap publikált közvélemény-kutatásából.

Mind a szurkolók (26 százalék), mint a labdarúgás iránt kevésbé érdeklődők (16) között az OL vitte el a pálmát a Marseille orra elől (25, illetve 15). A megkérdezettek 92 százaléka szereti is nézni a lyoniak játékát, míg 87 százalékuk szerint az ötödik bajnoki címére hajtó klubnak meg is vannak az eszközei ahhoz, hogy elérje céljait.

„Négy győzelem egymás után és nyolcvan pont” – érzékeltette Gérard Houllier vezetőedző a bajnoksággal kapcsolatos rövid távú ambíciókat, de ő sem titkolja, hogy a lyoni vágyak birodalma a Bajnokok Ligája.

Govou vállsérülését követôen ismét csatasorba áll a Lyonnál
Govou vállsérülését követôen ismét csatasorba áll a Lyonnál
Govou vállsérülését követôen ismét csatasorba áll a Lyonnál
A bajnokságból még hátravan hét forduló, ám az eddigi szereplés oly meggyőző volt, hogy szombaton biztossá válhat: az OL nem végezhet lejjebb a második helynél, azaz az ősszel is biztosan ott lesz a Bajnokok Ligájában. Győzelem hazai pályán a Toulouse ellen és Lille-vereség Strasbourgban – ez a két feltétel.

(Persze még egy módja van az elitligába jutásnak: ha a Lyon túljut a Milanon, majd sikerrel veszi az elődöntőt és a döntőt is, és akkor címvédőként automatikusan ott lehet a következő sorozat rajtjánál.)

„Bízunk önmagunkban, és nemigen nézünk a visszapillantó tükörbe. Nagy kihívás lesz a következő hetekben háromnaponta pályára lépni, ám van olyan erős a keretünk, hogy különösebb aggodalom nélkül versenyezzünk mindhárom titulusért” – hozta szóba a Francia Kupát is Sidney Govou, aki a vállsérüléséből felépülve ismét csatasorba áll. Fontos tudnivaló, hogy a csapatkapitány Claudio Cacapa lágyéksérülése is a múlté, a brazil minden bizonnyal elfoglalja helyét a védelem közepén.

„A tavaszi idény tabelláját a Bordeaux vezeti, szeretném, ha ott is a mi hátunkat nézné a mezőny” – mutatott rá egy újabb motivációs tényezőre Houllier mester a Toulouse elleni meccs előtt. A teljes tabellán második, 12 mérkőzés óta veretlen bordeaux-iak a hét végén a Nice-t fogadják, amely 29 éve nem nyert a Chaban Delmas Stadionban.

Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
10 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
12 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
18 perce

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
43 perce

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
56 perce

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
1 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik