Vajon ki mit tudott eltitkolni?

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2006.03.22. 01:34
Címkék
Sok-sok furcsaság kíséri a Pro Recco–Domino-BHSE negyeddöntőt. Lássuk a személyes oldalt! Benedek Tibor, a Honvéd csapatkapitánya 2004-ben éppen az olasz csapatnál eltöltött három idényt követően szerződött a magyar bajnokhoz, Szívós Márton, a Recco szélsője pedig tavaly igazolt Itáliába, mégpedig a Dominótól. És a szakmai vetület: a két csapat öt napon keresztül (február 19–23.) együtt készült, vagyis huzamos ideig testközelből tanulmányozhatta egymást.
A Szívós mellett Madaras Norbertet is foglalkoztató Recco második lett az olasz bajnokság alapszakaszában, az Euroliga csoportmeccsein pedig a szerb-montenegrói bajnokot, a Herceg Novit szorította a második helyre. „Az olasz csapatok az utolsó pillanatig küzdenek, ráadásul a Reccónak van két jól úszó játékosa, Szívós Márton és Madaras Norbert – mondta Gergely István, a Domino kapusa. – Marcival már Olaszországba szerződése után viccelődtünk, milyen lesz, ha egymás ellen pólózunk. Erre most sor kerül, a sorsolás óta SMS-ekben fenyegetjük egymást, ilyen ziccert nem lehet kihagyni. Szerintem nem gond, hogy együtt készültünk a Reccóval, a meccsen legalább kiderül, melyikünk miképpen hasznosította a közös munkát, és az is, ki mennyire tudta eltitkolni a repertoárját.”
A Domino ezúttal is bérelt kisrepülővel utazott el Itáliába, és a szerdán 21 órakor kezdődő összecsapás után azonnal vissza is indul – a felszállási engedély ugyanis éjfélig érvényes.

Szívós szerint nem tragédia, hogy barátok állnak szemben barátokkal, akármi is lesz a végeredmény, ugyanolyan jó marad a kapcsolatuk. „Nehéz megmondani, melyik csapat a jobb, mert más-más játék jellemzi a két együttest – mondta Szívós Márton. – A Honvéd tele van nagy egyéniségekkel, akik, ha igazi csapatként pólóznak, szinte verhetetlenek. Mi biztonságosabb játékot játszunk, nagyon figyelünk a szervezettségre. Meglátjuk, melyik felfogás győzedelmeskedik.”
A Recco felkészülését a csapat egykori spanyol kapusa, Jesus Rollán tragikus halála megzavarta. Az elmúlt héten gyászos hangulat uralkodott az uszodában, de Szívós úgy látja, már azok is feldolgozták Rollán elvesztését, akik igazán közel álltak hozzá.
Legfrissebb hírek

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
12 perce

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
33 perce

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hiába Pintér Dániel gólja, kikapott az Inter Miami II

Minden más foci
1 órája

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
2 órája

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2 órája

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
8 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik