A végére kipukkadt a Fradi

Benke ZoltánBenke Zoltán
Vágólapra másolva!
2006.03.20. 02:51
Címkék
A Dunaújváros a három győzelemig tartó bronzcsatában 0–2-ről hozta vissza a reményt, hogy dobogón végezzen. A mindent eldöntő találkozóra szép számmal jöttek el a szurkolók, a remek hangulatról pedig a hazai játékosok gondoskodtak.
Orsó már az első percben megszerezte a vezetést, majd öt perccel később egy sakk-matt helyzetig játszott emberelőnyből Erdősi növelte az előnyt. A létszámhátrányokból is a DAC jött ki jobban, Peterdi és Vas gólt tudott szerezni. Így az első húsz perc után eldőlt a dobogós hely sorsa. A második harmad Vas Márton perceivel kezdődött, előbb emberelőnyben volt eredményes, majd a védelem megingását használta ki pazar találatával. Szélig távoli lövése után pedig már 7–0 állt az eredményjelzőn.

A frissen beálló ifjúsági korú kapust, Agárdyt gyorsan felavatta az FTC, majd még a szünet előtt sikerült csökkenteni a hátrányt. A befejező játékrészt megnyerte ugyan a Ferencváros, ám az érmet a dunaújvárosiak vehették át.

A 3. helyért, 5. mérkőzés4
DAC-INVITEL-FERENCVÁROS 7– 3 (4–0, 3–2, 0–1)
Dunaújváros, 2000 néző. V: Kincses, Abonyi, Wolf
DAC: Ferjo – Hegyi, Tokaji, PETERDI 1, VAS 3, WHITE (2), Lencsés (1), SZÉLIG 1, Orsó 1, ERDŐSI 1 (1), Borsos (2), Holló, VARGYAS (1), Berta, Mekler, Benk (1), Rezák, Erdélyi, Magosi, Galani, Kiss Á., Agárdy (kapus). Edző: Vladimir Matejov
FERENCVÁROS: Fedor – Nagy L., Székely Mádai, JÁNOSI 2, HOFFMANN 1 (1), Feil (2), Rencz, Serdült, Krisztu, Kaszala, Sándor, Hajdú, Dunai, Oscarsson, Szilassy, Bálint, Vígh, Major, Szappanos, Petres, Nyerges, Vinnai (kapus). Edző: Szabó István
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3–2 a DAC javára.

Mestermérleg
Vladimir Matejov:
– Biztos vezetésünk után kissé visszaestünk, de attól igazán értékes a bronzérem, hogy nulla kettőről fordítottunk.
Szabó István: – Gratulálok a Dunaújvárosnak. Nagyon hiányzik nekünk a sorozatmérkőzés, hiszen ebben a párharcban elfáradtunk, nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
2 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
2 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik