Asszisztált, de hogyan!

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2006.03.19. 01:48
Címkék
Tovább halványult az üldözők reménye, mivel a Barcelona győzni tudott San Sebastiánban. Ezúttal Henrik Larsson játszott a Barcában Lionel Messi helyén, de a csapat nemigen érezte meg az argentin hiányát. Larsson a 8. percben remekül helyezkedett, Ronaldinho persze észrevette őt, és odaemelte hozzá a labdát – csak el kellett gurítania a baszk kapus mellett.

Könnyen ment, hanem az első félidő további része a legkevésbé sem volt sétagalopp a katalánok számára. A Real Sociedad dán légiósa, Morten Skoubo egy ízben egyedül tört kapura (Víctor Valdés lábába rúgta a labdát), aztán meg két méterről fejelt mellé. Valdés később egy kiejtett beadással borzolta társai idegeit, a hazaiak rugdosták a szögleteket, sőt a chilei Mark González egyenesen a kapufát találta telibe. A másik kapunál megint Ronaldinho teremtett helyzetet, csakhogy Mark van Bommel túl sokat várt, beleléptek a lövésébe. Időközben Rafael Márquez meghúzódott, így Frank Rijkaard, a Barca vezetőedzője beküldte Andrés Iniestát a mexikói bekk helyett, akinek a feladatait a hátrébb lépő Edmílson vette át.

Ronaldinhónak a szünet után ismét akadt egy kitűnő asszisztja – egyébként keveset mutatott a brazil zseni –, és ezzel eldőlt a meccs. Van Bommel ugyan még a kapufára rúgta a ziccert, de a kipattanó Eto’óhoz gurult, onnan meg, mint sejthető, rögvest a hálóba. A Real Sociedad annak ellenére nem tudott szépíteni sem, hogy Edmílson sérülése miatt a vendégek emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.

PRIMERA DIVISIÓN, a 28. forduló szombati mérkőzésein
Real Sociedad–Barcelona 0–2 (H. Larsson 8., Eto’o 51.)
Getafe–Deportivo 1–2 (Pachón 58., ill. Víctor 29., Xisco 72.)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
16 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
18 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
33 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
34 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
35 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
48 perce

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
54 perce
Ezek is érdekelhetik