Pocsék rajt után sem pánikolnak

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.03.18. 02:15
Címkék
Pajkos János csapata hiába előzi meg kilenc helyezéssel a rákospalotaiakat, a DVTK–REAC találkozón bármi megtörténhet. A Diósgyőr ugyanolyan pocsékul kezdte a tavaszi szezont, mint a sárga-kékek: három meccsből három vereség a mérlege mindkét együttesnek.
Tamási Zoltán (jobbra) az újpesti Vanczák Vilmos ellen elveszítette a fejpárbajt ? Diósgyôrben nem akar hibázni
Tamási Zoltán (jobbra) az újpesti Vanczák Vilmos ellen elveszítette a fejpárbajt ? Diósgyôrben nem akar hibázni
Németh Ferenc
Tamási Zoltán (jobbra) az újpesti Vanczák Vilmos ellen elveszítette a fejpárbajt ? Diósgyôrben nem akar hibázni
Tamási Zoltán (jobbra) az újpesti Vanczák Vilmos ellen elveszítette a fejpárbajt ? Diósgyôrben nem akar hibázni
Tamási Zoltán (jobbra) az újpesti Vanczák Vilmos ellen elveszítette a fejpárbajt ? Diósgyôrben nem akar hibázni
Németh Ferenc
Tamási Zoltán (jobbra) az újpesti Vanczák Vilmos ellen elveszítette a fejpárbajt ? Diósgyôrben nem akar hibázni

A mérkőzés egyik pikantériája, hogy a REAC csapatkapitánya Tamási Zoltán, aki az ősszel a Diósgyőr labdarúgója, majd egy hónapig a pályaedzője volt.
„Sajnálom, ami a klubbal történt, és azt is, hogy az anyagi problémák miatt sok játékos távozott el, köztük én is – mondta Tamási Zoltán. – Ennek ellenére természetesen a REAC védőjeként mindent megteszek majd azért, hogy a csapatommal kiharcoljuk a bentmaradást. Ehhez azonban nyernünk kell szombaton, ugyanis ez a találkozó számunkra vízválasztó lehet. Szerencsére – úgy veszem észre – a fiatalabb és egyben rutintalanabb csapattársaim is átérzik ennek a meccsnek a fontosságát. Tudják, számunkra csakis a győzelem elfogadható eredmény, másként még inkább leszakadunk az előttünk lévőktől.

Aki látta a REAC tavaszi mérkőzéseit, tisztában lehet azzal, hogy ennek a csapatnak eddig nem volt szerencséje. A játékunkkal nincs gond, sőt a védekezésünk is rendben lenne, ha nem jönnének ki minden meccsen az egyéni hibák. Pánikhangulat a történtek ellenére sincs az öltözőben. A diósgyőri csapat védelme még nem állt össze, ezért azt gondolom, elöl mindenképpen van keresni valónk. Akár több gólt is szerezhetünk, és ha hátul nem hibázunk, sikerülhet a három pont megszerzése.”


Ha csak a táblázaton elfoglalt helyeket és a szerzett pontszámokat vesszük alapul, egyértelmű hazai győzelmet prognosztizálhatnánk a Diósgyőr–REAC találkozó felvezetésekor. Tizennyolc forduló után a DVTK 24 ponttal a hatodik, szombati ellenfele pedig 13 ponttal a tizenötödik a Borsodi Ligában. A látszat ellenére mégis ki-ki meccset játszanak majd a csapatok. Sőt. Ha a lehetséges variációkat sorra vesszük, az egyik forgatókönyv az lehet, hogy a Diósgyőr veresége esetén Pajkos János távozik a kispadról. Furcsa módon éppen a kiesés által tényleg erősen fenyegetett REAC szakvezetője, Urbán Flórián érezheti magát biztonságban. Nemrég Forgács József, a klub elnöke a sorozatos kudarcok ellenére erősítette meg pozíciójában Urbánt, mondván: az edző nem lett rosszabb szakember, mint néhány hónappal korábban. Ezen álláspontján a nyárig nem változtat.

2005 nyarán Tamási Zoltán csaknem tíz év után búcsút intett Újpestnek, és a bajnokságot nagy reményekkel váró Diósgyőrhöz szerződött.
Néhány héttel később a DVTK egyik felkészülési mérkőzésén eltörte a lábát. Ezért a bajnokságban az ősszel egyetlen meccsen sem tudott pályára lépni.
Novembertől ő lett a csapat egyik pályaedzője. Sokat segített Pajkos Jánosnak és az akkor még szintén edző Zoran Kunticsnak.
Decemberben kurtán-furcsán távozott Miskolcról, úgy, hogy bár papíron fél évig a csapat játékosa volt, tétmeccsen egyszer sem léphetett pályára. Ellenben elmondhatja magáról, hogy még aktív játékos korában elkezdte az edzősködést.

Rákospalota: nincs óvás

A REAC elnöksége a szponzorok, a játékosok és a szurkolók kérésére megvizsgálta az Újpest–REAC mérkőzés kapcsán Füzi Ákos labdarúgó játékjogosultságával kapcsolatos iratokat, szabályzatokat, és megállapította, hogy véleményük szerint Füzi Ákos jogosulatlanul szerepelt a két csapat bajnoki mérkőzésen. A REAC vezetői mindezek ellenére úgy döntöttek, nem óvják meg az Újpest elleni mérkőzést. Indoklásul egy közleményben azt tudatták: „A REAC kizárólag a pályán elért eredményével akarja megszerezni a bentmaradáshoz szükséges pontokat.”
A Magyar Labdarúgóliga versenybizottsága versenyügyi eljárást rendelt el a Vasas óvása ügyében.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

----
Meccsmérleg:
2004–2005 1–0
2003–2004 1–1
2000–2001 1–1
1996–1997 1–2
1995–1996 0–2

Illyés Dániel előretörése

A hazai szurkolók számára biztosan jó hír, hogy Balaskó Iván teljesen meggyógyult, így a pécsiek játékmestere viszszakerül a kezdőcsapatba. Meglepetés, hogy az Újpestben Vlaszák Géza helyett a fiatal Illyés Dániel kap lehetőséget a kapuban. A hálóőr legutóbb tavaly, a Ferencváros ellen lépett pályára a bajnokságban, s mivel a Debrecen elleni kupameccsen jól teljesített, ezúttal is megkapja az esélyt a bizonyításra. Ugyanakkor valószínűleg nem játszik a gólzsák Rajczi Péter. ----
Meccsmérleg:
2000–2001 1–5
1999–2000 0–4
1991–1992 0–3
1990–1991 0–0
1989–1990 1–0

Műfű helyett inkább sár

A Csőszer együttese a héten a műfüves pálya mellett füves játéktéren is edzett. Ennek célja az volt, hogy a játékosok szokják a sáros, rossz körülményeket. A tatabányai stadion gyepszőnyege rossz állapotú, de megfelelő, csapadéktalan időjárás esetén szombat délutánra játékra alkalmas lehet. Sisa Tibor csapatában a két saját nevelésű játékos, Megyesi László és Tóth Zoltán sérülés, illetve betegség miatt nem edzett a héten. A sérült MTK-csatár, Kanta József pedig hiába edzett, bajnokin még nem szerepelhet. ----
Meccsmérleg:
2004–2005 1–0
2001–2002 4–1
2001–2002 3–2
2000–2001 2–3
2000–2001 1–0

Adem Kapic most sem játszik

Várhatóan nem változtat Csertői Aurél a szerdán Kaposvárott a kupában győztes csapatán. Farkas Balázs az őszi kiállítása miatt kapott büntetését – három mérkőzés – a szombati találkozón letölti. A vendégeknél több játékosnak is kérdéses a pályára lépése, az viszont biztos, hogy a szerdai győztes kupamérkőzéshez hasonlóan a szombati találkozót is eltiltás miatt hagyja ki a szlovén Adem Kapic – vele ellentétben visszatérhet azonban a szintén eltiltás miatt pihenő Bárányos Zsolt. ----
Meccsmérleg:
2004–2005 0–0

Uszodában sérült meg az edző

Dario Bonetti edző a héten uszodában járt, s egy erőteljes karcsapásnál kiugrott a sportember válla. Azóta is felkötött karral vezeti az edzéseket, ez azonban nemigen zavarja, továbbra is a megszokott vehemenciával irányítja csapatát. A soproni labdarúgópályát, valamint a városi stadiont a sopronkőhidai fegyház elítéltjei megszabadították a hótehertől, s ha szombatig nem változik kedvezőtlenül az időjárás, meg lehet rendezni a kaposváriak elleni fontos mérkőzést. A Rákóczinál Finta Zoltán kivételével mindenki pályára léphet. ----
Meccsmérleg:
2004–2005 3–2

Détári Lajos is tiltakozik

A válogatott frissen kinevezett edzője, Détári Lajos – Gyimesi László, Hamar István, Pintér Sándor, Varga József és Szurgent Lajos mellett – aláírta azt a nyílt levelet, amelyben a szurkolókkal együtt tiltakozik a zárt kapus mérkőzések, valamint a Bozsik-stadion államilag felügyelt elsorvasztása miatt, s arra kéri a drukkereket, minden találkozóra menjenek ki. A sereghajtó Lombard FC keretének lassan egyharmada dől ki az egész tavaszi idényre, szerdán egy rossz ütemű belépő után Joevanni Peartnek eltörték a bokáját, hónapokat kell kihagynia. ----
Meccsmérleg:
A két csapat még nem találkozott egymással az NB I-ben

Futballisták mint pénztáros nénik

Diósgyőrött újítás, hogy a hazai mérkőzések előtt labdarúgók is árulják a találkozóra szóló belépőjegyeket. Csütörtök délután a borsodi megyeszékhely egyik bevásárlóközpontjában található totózóban Halgas Tibor és Katona Attila igyekezett egy órán keresztül meggyőzni az arra járókat, hogy érdemes megváltani szombat délutánra az egységesen ezer forintba kerülő belépőket. A REAC vezetői már elkezdték a tárgyalásokat azokkal a játékosokkal, akiknek a nyáron lejár a szerződésük a sárga-kékeknél, elsőként Kapcsos Vincével állapodtak meg. ----
Meccsmérleg:
2004–2005 1–3
2003–2004 1–0
2002–2003 0–0
2002–2003 3–1
2001–2002 4–0


Üres helyek a kispadon

Igen nehéz helyzetben van Supka Attila, a debreceniek vezetőedzője, hiszen az Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően bővült a sérültek listája. Ráadásul Komlósi Ádám játéka is kérdéses, hiszen ő betegséggel küszködött a napokban. Elképzelhető, hogy a sok hiányzó miatt a kispadon több üres hely marad. Az ETO labdarúgói a szombat délelőtti edzés, majd közös ebéd után 13.30 órakor indulnak el a győri stadionból, megnézik a Tatabánya–MTK mérkőzést, majd este érkeznek meg Debrecenbe. A csütörtöki tréningen Mátyus János térdsérülést szenvedett, így később dől el, vállalhatja-e a játékot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik