A légiós fizetés nélkül szabadságolta magát

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.03.11. 02:28
Címkék
Szokatlan végjátékot láthattunk csütörtökön, a Vadkakasok–Albacomp rangadón. A hosszabbítás utolsó percében már csak négy debreceni játékos volt a pályán, egyszerűen nem maradt több bevethető embere Rajko Toromannak. Ezek után nem csoda, hogy 100–94-re nyertek a székesfehérváriak, ám a hazai játékosok és vezetők nem elsősorban a vereség miatt szomorkodtak…
Czeglédi Zsolt
Czeglédi Zsolt
Elfogytak a hajdúságiak, ám nem egyértelmű, hogy miért. Hivatalosan ugyanis sérülés miatt hiányoznak többen, Wayne Powellt be sem nevezték a meccsre, míg Martynas Andriukaitis, Tomasz Swietonski és Kovács Imre ugyan leült a kispadra, de egyikük sem volt bevethető. A hírek szerint az amerikai center nem a rakoncátlankodó térde miatt került a lelátóra. Powellt több orvos megvizsgálta, egybehangzó véleményük szerint nyugodtan játszhatna. Ő azonban – menedzsere tanácsára – nem lép pályára, mert a klub tartozik neki. Mivel profi sportolóról van szó, ezt akár el is fogadhatnánk. Csakhogy Rajko Toroman még tavaly decemberben leült beszélgetni játékosaival a tartozásokról. A szerb vezetőedző ekkor elmondta: megérti, ha valaki ilyen körülmények között nem marad Debrecenben, ám aki menni akar, az most menjen. Wayne Powell maradt, majd néhány hete – a hazai átigazolási határidő lezárulása után – megkezdte sajátos tiltakozását. Hogy mindez Rajko Toromannak sem tetszik, azt jelzi, hogy a szakvezető nem engedte a kispadra ülni „sérült” játékosát (a kosárlabdában természetes, hogy a hiányzók ott ülnek a társak között), a lelátóra parancsolta az amerikai fiút.

Pedig úgy tűnik, Powell hibát követ el, hiszen a klub valóban létező anyagi gondjai hamarosan megoldódnak. A debreceni önkormányzat ugyanis 90 millió forintot szavazott meg a klub idei támogatására, csakhogy a pénz eddig nem érkezett meg a csapat számlájára. Takács László, a klub első embere ki is fakadt emiatt a helyi napilapban. „Úgy gondolom, hogy a közvélemény a kosárlabda mellett áll, és ezt tükrözte a város gesztusa is. Azt azonban már nem értem, hogy az érdemi döntés óta sem foglalkozott velünk az önkormányzat gazdasági apparátusa, mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva visszatartja a nekünk járó támogatást. Emellett pedig nem tudok, és nem is akarok szó nélkül elmenni” – nyilatkozta a sportvezető.

Az Albacomp ellen így Powellék nélkül lépett pályára a Vadkakasok gárdája, s hatalmas csatában maradt alul. Csak dicséretet érdemel az a hat debreceni játékos, aki végigjátszotta a 45 percet, s ha kellett, csúszott-mászott a parketten. A negyvenedik évében járó Sejo Bukva kipontozódásáig szinte végig pályán volt, az amerikai Terry Williams vádlija többször is begörcsölt, mégis folytatta a játékot, míg Molnár András sérült térde miatt nem is szerepelhetett volna. Emellett akadt két remek teljesítmény is a debrecenieknél, hiszen Fodor Márton és a kényszerből az ellenfél centereivel is viaskodó, egyébként hármas poszton szereplő Roman Horvat teljesítményében nehéz volt hibát találni. Bukva kipontozódása után a kétméteres Horvat játszott centert a nála 16 centivel magasabb Bencze Zoltán ellen…

„Erőt meríthetünk az Albacomp elleni helytállásból, hiszen nagyon nehéz sorozat vár ránk, a jövő héten kétszer játszunk idegenben, Pécsett és Dombóváron” – mondta Walke Károly, a csapat másodedzője. Az egykori válogatott játékos a mérkőzés utáni televíziós interjúban arról beszélt, hogy a játékvezetők valamiért nem szeretik a Vadkakasokat. „Ez jelzés volt, mert úgy érezzük, hogy nem ideális a viszony a csapat és a játékvezetők között – magyarázta Walke. – Tisztázni szeretnénk, hogy a menedzsmenttel, a játékosokkal vagy az edzőkkel van problémájuk a bíróknak. Úgy érezzük, hogy mind a két félnek lépéseket kellene tennie, hogy rendeződjön a kapcsolat. Nem vádaskodni akarunk, hanem kulturált hangnemben megbeszélni a nézetkülönbség okait.”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Legfrissebb hírek

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
3 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
6 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
7 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
7 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
7 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
8 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik