Harmadjára csak sikerül

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2006.03.08. 00:59
Címkék
Benyújtotta lemondását a kameruni sportminiszternek az afrikai ország portugál szövetségi kapitánya, Artur Jorge.„Tájékoztatom, hogy lemondok a posztomról. A mai naptól megszüntetem a kapcsolatomat a Kameruni Labdarúgó-szövetséggel” – állt a bajuszos tréner hivatalos levelében, amelyet kedden postázott Lisszabonból Philippe Mbarga Mboua címére.

A szakvezető konkrétan ugyan nem nevezte meg a szakítás okát, ám sokat sejtet, hogy az említett levélben szerződése második pontját említi, amelyet a kameruni szövetség nem tartott „tiszteletben”. Ebből a Jorge-hoz közel álló portugál sajtó szerint az derül ki, hogy az afrikaiak továbbra sem fizették ki a kapitány minden járandóságát, pedig bizonyos pénzekkel már több mint fél éve tartoznak neki.

Jorge és segédje, a szintén portugál Raul Águas legutóbb az Afrikai Nemzetek Kupája előtt emelt szót saját érdekeiért, azzal fenyegetve meg a szövetséget, hogy ha nem rendezi tartozásait, nem utaznak el a csapattal az egyiptomi tornára. Akkor sikerült kompromisszumot kötniük, hiszen mindketten ott voltak a kontinenstalálkozón, viszont a jelek szerint a helyzet azóta sem rendeződött.

„Az elbukott világbajnoki selejtező után mindketten lemondtunk, de nem engedtek el. A rosszul sikerült kontinenstorna után szintén el akartunk köszönni, de újfent utunkat állták. Reméljük, most már sikerül” – mondta Águas, akinek Jorge-zsal egyetemben júniusig él(ne) a szerződése a kameruni szövetséggel.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
1 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
1 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
2 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik