A vasöklű harcos mindenkit leterített

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.02.27. 01:47
Címkék
Karacs Attila nyerte meg a K1 2006-os európai előselejtezőjének magyarországi állomását, így részt vehet a következő, amszterdami kvalifikáción. Ahogy sejteni lehetett, a rendezvény csúcspontja, a fehérorosz Alekszej Ignasov és a Trinidad és Tobagó-i Gary Goodridge párharca nem hozott látványos, kemény csatát, hiszen az igazi profikat ebben a sportágban is csak a kellő tét motiválja, a pénz – akármilyen nagy összegről van is szó – csak másodlagos tényező.
Karacs Attilát (balra) ezúttal nem lehetett megállítani
Karacs Attilát (balra) ezúttal nem lehetett megállítani
Mirkó István
Karacs Attilát (balra) ezúttal nem lehetett megállítani
Karacs Attilát (balra) ezúttal nem lehetett megállítani
Karacs Attilát (balra) ezúttal nem lehetett megállítani
Mirkó István
Karacs Attilát (balra) ezúttal nem lehetett megállítani

Szombat este a Papp László Budapest Sportaréna közönsége vegyes érzelmekkel fogadta az eddigi legjelentősebb hazai K1-gála elődöntőit, hiszen az egyik ágon két külföldi, a másikon pedig két magyar harcolt a továbbjutásért. A lengyel Martin Rosalski közepes színvonalú találkozón pontozással győzte le a horvát Ante Varnicát, ám megsérült, és a fináléban nem tudott a kötelek közé lépni. A tartalékmérkőzés győztese, a Szecsei Szilárdot látványosan kiütő Meiszter Gábor azonban így sem juthatott több szerephez, a szabályoknak megfelelően az elődöntő vesztese, tehát Varnica készülhetett a fináléra. A másik párban Karacs Attila Nagy Tibort alig több mint egy perc alatt harcképtelenné tette, és az utolsó ütközet során sem kegyelmezett. Varnica talán meg is bánta, hogy az elődöntő veszteseként vállalta az újabb küzdelmet, hiszen a vasöklű magyar őt is technikai K. O.-val intézte el az első menetben. A szombat este látottak alapján Karacs megérdemelten jutott tovább az amszterdami kvalifikációba, hiszen ő volt az egyetlen, aki kiegyensúlyozottan, jó teljesítményt nyújtva verekedett, ellenfeleinek momentumai sem voltak az összecsapások során, hiszen a magyar bunyós az első gongszótól kezdve rájuk erőltette akaratát.

A közönség jelentős részét persze nem a selejtezősorozat elején járó, többé vagy inkább kevésbé ismert magyar versenyzők érdekelték, hanem a sportág külföldi sztárvendégei. A 28 éves fehérorosz Alekszej Ignasov és a 40 esztendős Trinidad és Tobagó-i Gary Goodridge meccse híven tükrözte egyrészt a korkülönbséget, másfelől pedig a tétnélküliséget. Igazi barátságos mérkőzés volt ez, egyik fél sem akart sérülést okozni a másiknak, gáláztak egyet a budapesti közönségnek. Egyesek fanyalogva, mások vastapssal fogadták a két ász nem túl heves küzdelmét, amely – mert a K1-ben nincs döntetlen – végül Ignasov pontozásos győzelmével ért véget.

K1 EURÓPAI SELEJTEZŐ, BUDAPEST
MAX: Nagy Zsolt–Daniel Moldovan (román) – p. gy. Tartalékmérkőzés: Meiszter Gábor–Szecsei Szilárd – K. O. I. selejtező: Martin Rosalski (lengyel)–Brunner Tihamér – p. gy. II. selejtező: Ante Varnica (horvát)–Varga Tamás - p. gy. III. selejtező: Karacs Attila–Daniel Waciakowski (cseh) –TKO. IV. selejtező: Nagy Tibor–David Doncrade (francia) – T. K. O. Super fight: Zilai Sándor–Florentin Pintescu (román) – K. O.; Varga Péter–Mindaugas Sakalauskas (litván) – p. gy. I. elődöntő: Martin Rosalski (lengyel)–Ante Varnica (horvát) – p. gy. II. elődöntő: Karacs Attila–Nagy Tibor – T. K. O. Super fight: Alekszej Ignasov (fehérorosz)–Gary Goodridge (Trinidad és Tobagoó-i) – p. gy. Döntő: Karacs Attila–Ante Varnica (horvát) – T. K. O. Minden párban az elöl álló versenyző győzött.
Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
13 perce

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
20 perce

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
26 perce

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
48 perce

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
1 órája

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
1 órája

Torna-vk: Mayer Gréta ugrásban bronzérmes lett Dohában

Torna
1 órája

A Kecskemét megverte a Nyíregyházát, és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik