Volán: sima út a döntőbe

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.02.25. 01:38
Címkék
Szép csendben melegítettek a vendégek a találkozó előtt, nyoma sem volt az egy héttel ezelőtt igencsak feszült hangulatnak, amikor az elmaradt fizetések miatt kis híján bojkottálta a csapat az elődöntőt.
Rajz Attila (balra) mellett nem volt könny? a korong közelébe férkôzni
Rajz Attila (balra) mellett nem volt könny? a korong közelébe férkôzni
Danis Barna
Rajz Attila (balra) mellett nem volt könny? a korong közelébe férkôzni
Rajz Attila (balra) mellett nem volt könny? a korong közelébe férkôzni
Rajz Attila (balra) mellett nem volt könny? a korong közelébe férkôzni
Danis Barna
Rajz Attila (balra) mellett nem volt könny? a korong közelébe férkôzni

A Fradi-szurkolók, akik legutóbb majdnem ötvenen buzdították kedvenceiket, ahogy arra előzetesen számítani lehetett, jóval kevesebben látogattak el a döntőbe jutás szempontjából csak formalitásnak tűnő találkozóra. A Volánban továbbra sem számíthattak Ondrejcik Rastislavra, számára véget ért az idény, újabb térdoperáció vár rá.

Kiesése nemcsak a klubnak jelent gondot, hanem a válogatottnak is, hiszen a kőkemény bekk elviekben jégre léphetne a franciaországi vb-n magyar színekben. Jó tíz perc kellett ahhoz, hogy többszöri eredménytelen próbálkozás után feltörje a Volán az addig jól záró vendégvédelmet.

Igaz, utána alaposan belelendültek Ocskay Gáborék, ezt pedig a kapus, Ivan Fedor bánta a legjobban, mivel rövid időn belül háromszor kellett a gólvonal mögül kihalásznia a pakkot.

A fehérváriak, úgy tűnik, leszűrve az első összecsapás tanulságait, a folytatásban sem hagyták levegőhöz jutni a fővárosiakat.

Számolatlanul dolgozták és hagyták ki a jobbnál jobb lehetőségeket, de a harmad végére az utóbbi időben rendkívül jól muzsikáló második soruk kétszer villant, végérvényesen eldöntve ezzel a mérkőzés kimenetelét.

Így gondolták ezt az edzők is, mert ezután mindkét mester játéklehetőséget adott az addig a cserepadon csücsölő cserekapusoknak is. Az utolsó húsz percet ezután kötelező jelleggel letudták a csapatok, ez pedig elsősorban a Volán számára nyújtott gyakorlási lehetőséget az elődöntőnél nehezebbnek tűnő finálé előtt.


Mestermérleg

Kétség sem férhetett ahhoz, hogy melyik csapat jut a döntőbe. Ma játszottunk a legjobban, de a bajnoki döntőben még ennél is jobbaknak kell lennünk.
Pat Cortina, az Alba Volán edzője


Sajnos igazolódott a sorozatban, hogy napi egy edzéssel nehezen tudunk előre lépni. Ettől függetlenül természetesen készülünk a bronzmeccsre, és ott minél jobb eredményt szeretnénk elérni.
Szabó István, az FTC edzője
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik