Gulyás Róbert megsérült

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2006.02.25. 01:38
Címkék
Dávid Kornél és a Tau Cerámica Németországban győzelemmel kezdte meg szereplését a Top 16-ban, azaz az Euroliga középdöntőjében. Gulyás Róbertnek nem volt ilyen jó útja Olaszországban, ahol az Ülkerrel kikapott a Bolognától, ráadásul meg is sérült.
Dávid Kornél ezúttal csere volt
Dávid Kornél ezúttal csere volt
Dávid Kornél ezúttal csere volt
Dávid Kornél ezúttal csere volt
Dávid Kornél ezúttal csere volt
Dávid Kornél ezúttal csere volt
Dávidék szoros meccset játszottak a Bamberggel, de elsősorban Luis Scola kiváló dobóteljesítményének köszönhetően öt ponttal nyertek. Dávid csereként 23 percet játszott, 2-2 pontot, gólpasszt és lepattanót is jegyzett, miközben volt egy eladott labdája és három faultja.

„Nehezen nyertünk, ami nem is csoda, hiszen a Spanyol Kupa küzdelmei miatt hat nap alatt ez volt a negyedik meccsünk, ráadásul rengeteget utaztunk is – mondta Dávid Kornél. – A győzelemért jöttünk, de meg kellett szenvednünk érte. A centerünk, Luis Scola remekelt, harminchat pontot dobott, úgy játszott együtt Pablo Prigionival, az irányítónkkal, mint egykor Karl Malone és John Stockton az NBA-ben. Támadásban így ránk kisebb szerep hárult, inkább a védekezésből vettük ki a részünket. De ez nem baj, hiszen egyszer az egyik kosarasnak megy a dobás, a következő héten meg a másiknak.”

Gulyás Róbert csapata, az Ülker az előző 22 hazai Euroliga-meccsét megnyerő Climamio Bologna otthonában lépett pályára. Nem sikerült meglepnie az olasz gárdát, a vendéglátók mind a négy negyedet megnyerve 18 ponttal győztek. Gulyásnak a harmadik negyedben volt egy jó sorozata, zsinórban öt pontot dobott, de összességében elégedetlen volt saját és csapata teljesítményével.

„Nagyon rosszul játszottunk, semmi sem sikerült, pedig a Bologna sem volt csúcsformában – mondta Gulyás Róbert, aki 18 perc alatt hét pontot dobott, emellett egy lepattanó és két labdaellopás került a neve mellé (a negatív oldalon két eladott labda és három fault szerepelt). – Elkaphattuk volna, ha jobbak vagyunk, de tényleg senkinek nem ment jól a játék. Nekem a legvégén még kifordult a bokám, s egyelőre nem tudom, milyen komoly a baj, meg kell néznie az orvosnak.”

EUROLIGA, FÉRFIAK, KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
D-csoport: Olympiakosz Pireusz (görög)–Unicaja Málaga (spanyol) 87–84, Zalgiris Kaunas (litván)–FC Barcelona (spanyol) 85–86
E-csoport: Real Madrid (spanyol)– Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 90–75, Climamio Bologna (olasz)–Ülker Istanbul (török) 87–69
F-csoport: Lietuvos Rytas Vilnius (litván)–CSZKA Moszkva (orosz) 48–66, GHP Bamberg (német)–Tau Cerámica (spanyol) 72–77
G-csoport: Efes Pilsen Istanbul (török)–Benetton Treviso (olasz) 80–68, Cibona Zagreb (horvát)–Panathinaikosz (görög) 72–70
Legfrissebb hírek

NB I: Puskás Akadémia–Debrecen

Labdarúgó NB I
3 perce

Győzött és feljutott a női NB I-be az Újpest

Labdarúgó NB II
7 perce

Marozsán Fábián legyőzte Andrej Rubljovot a római tenisztornán

Tenisz
27 perce

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
54 perce

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
1 órája

Kajak-kenu vk: öt olimpiai érmes és 14 újonc ül hajóba Szegeden

Kajak-kenu
2 órája

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2 órája

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik