Még mindig éhes a Lyon

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2006.02.19. 01:31
Címkék
Lehozta a földre a Lyon a tartós válságában reménykedő ellendrukkereit. A címvédő három egymást követő döntetlen, több mint egy hónapja tartó bajnoki nyeretlenség után meggyőző játékkal győzte le a Nantes-ot, ezzel újra tízpontosra hizlalta előnyét a tabella élén.

Juninho Pernambucano – az ő gyengébb játéka és a csapat megtorpanása között biztosan volt összefüggés – a kilencedik percben szabadrúgást végezhetett el a tizenhatos közeléből. A brazil karmester kívülről csavarta el a labdát a sorfal mellett, és (október 22. óta először) máris gólt ünnepelhetett. A honfitársa, Claudio Cacapa távollétében a kapitányi karszalagot viselő Juninho még az első félidőben gólpasszt is adott, majd az ugyancsak brazil Fred végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Noha a Nantes később szépített, Gérard Houllier a lefújás után okkal volt elégedett övéi teljesítményével. „Teljes mértékben megérdemeljük a diadalt. Különösen az első játékrészben játszottunk nagyszerűen, rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki. A szünet után is betaláltunk, de akkor már nem ment olyan jól. A futballisták még mindig éhesek a sikerre, és tudják, mit kell tenniük az ötödik bajnoki győzelemért” – hangoztatta a Lyon vezetőedzője.

LIGUE 1 - a 27. forduló nyitó mérkőzésein
Lyon–Nantes 3–1 (Juninho Pernambucano 8., Diarra 34., Fred 57., ill. M. Diallo 73.)
Nice–Monaco 2–0 (Bellion 8. – 11-esből, B. Koné 76.)

Az élcsoport: 1. Lyon 59 pont, (26 mérk.), 2. Bordeaux 49 (26), 3. Auxerre 43 (26), …7. Nice 39, …9. Monaco 37 (26), …12. Nantes 34

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
12 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
29 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
29 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
31 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
44 perce

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
50 perce
Ezek is érdekelhetik