Horváth András is hazajött

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2006.02.12. 01:20
Címkék
Szombat reggel hazatért Csordás Csaba és Fehér Zoltán Olaszországból, mégis lehetséges, hogy nem csak a két játékos hiányzik majd az FC Sopron tavaszi játékoskeretéből, ugyanis összepakolt és szintén távozott az edzőtáborból a középpályás Horváth András. Az eset azért furcsa, mert erre sem az ideiglenes szakvezetőktől, sem pedig a többségi tulajdonostól nem kapott engedélyt. A játékos azonban nem maradhat idehaza edzések nélkül, az együttes ügyvezető igazgatója a tartalékcsapat tréningjeinek látogatására kötelezte a Sopron egyik őszi legjobbját. A bombagóljairól ismert játékos ezt meg is teszi, ám a sajnálatos eseményeket egyelőre – valószínűleg hétfőig – nem kívánta kommentálni.

Sikerrel járt a vezetők Vízer László Máriusszal való időpont-egyeztetése, így a kialakult furcsa soproni helyzetet orvosolni hivatott taggyűlést kedd délután tartják meg a budapesti Sofitel Hotelben. Hír még a csapat háza tájáról, hogy hétfőn – felkészülési mérkőzésen – az Admira Wacker helyett a szintén osztrák Tirol lesz az együttes ellenfele.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2 perce

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
18 perce

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
23 perce

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
33 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
39 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
42 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik