Mourinho már megint tudja

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2006.02.09. 00:18
Címkék
José Mourinho 2004 karácsonyán azt jósolta, hogy a Chelsea április 30-án, a Bolton Wanderers elleni mérkőzésen fogja megnyerni a bajnokságot, és igaza lett
A 2–0-s győzelemmel ugyanis a londoniak 50 év után ismét megszerezték az aranyérmet. A portugál szakember most ismét jövendölésbe bocsátkozik: úgy véli, nyolc további győzelem biztosítaná, hogy csapata ismét a Premier League élén végezzen.

„A második cím már itt van a kezünkben, nem veszíthetjük el. Még nyolc diadal, és a mienk lesz” – így Mourinho. Az ő ambícióit ismerve alighanem azzal számol, hogy John Terry és társai a következő nyolc bajnokin teljesítik a kívánt mennyiséget – ez esetben április 9-én, az ugyancsak fővárosi West Ham United látogatásakor ünnepelhetnének.

Akár reális célnak minősíthetjük a százszázalékos győzelmi tervet, ha végigböngésszük a Chelsea következő ellenfeleit a kérdéses időszakban, közülük ugyanis egyedül a Tottenham számít igazán kemény diónak. A többiek: Middlesbrough, Portsmouth, West Bromwich, Fulham, Manchester City és Birmingham City.
Szerdán nem hivatalos értesülésekre hivatkozva jelentette a Sky News hírtelevízió, hogy immár csaknem biztos: nem készül el időre az új Wembley. Ráadásul néhány napnál többet késik az átadása, így nemcsak a május 13-án esedékes FA-kupa-döntőnek, hanem a május 30-ra kitűzött Anglia– Magyarország barátságos mérkőzésnek sem adhat otthont. Ez esetben előbbit a cardiffi Millennium Stadiumban, utóbbit a manchesteri Old Traffordon rendezik meg.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
51 perce

Ökölvívás: nem jutott nyolc közé magyar az U19-es Eb második napján

Utánpótlássport
1 órája

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: Barcelona–PSG

Bajnokok Ligája
1 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
1 órája

BL: Borussia Dortmund–Athetic Bilbao

Bajnokok Ligája
1 órája

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik