Újraéledő hagyományok

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2006.02.08. 00:13
Címkék
Megvan az év első döntőjének párosítása, a riói állami bajnokság első felvonása, a Taca Guanabara fináléjában két régi ismerős, a Botafogo és az América csap össze. Első ránézésre sima ügynek ígérkezik az egymecscses finálé, elvégre előbbi gárda patinásabb egyletnek számít, ugyanakkor a carioca torna száz évvel ezelőtti elindításakor a piros-fehérek szintén ott voltak az indulók között, arról már nem is beszélve, hogy a két gárda alig több mint egy héttel ezelőtti utolsó összecsapásán az América simán elverte Carlos Roberto legénységét (2–0).„Különleges pillanat a számunkra, hiszen hosszú évek után játszhatunk ismét döntőben” – lelkendezett Jorginho, az América edzője. Tény, van mit ünnepelni a Giulite Coutinho-stadionban, elvégre a szurkolók 23 esztendőt vártak a legutóbbi finálé óta: az América 1983-ban a Fluminensével meccselt a Taca Guanabara döntőjében, igaz, akkor alulmaradt, így a klub utolsó sikere abban a kiírásban 1974-re datálható (szintén a Flu volt az ellenfél).„Nem szeretném megbántani az América elődöntőbeli ellenfelét, de sokkal nagyobb múltra tekint vissza a Botafogo–América, mint a Botafogo–Cabofriense párharc. Örülök, hogy a carioca labdarúgás hagyományai újraélednek a vasárnapi döntőben” – így a Botát gardírozó Carlos Roberto.RIO DE JANEIRÓ-I ÁLLAMI BAJNOKSÁG(Taca Guanabara)

Elődöntők
Americano RJ–Botafogo 1–2
América RJ–Cabofriense 1–1 – 11-esekkel 5–4
A győztesek bejutottak február 12-i döntőbe.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
4 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
4 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik