Ugye, hogy jó csere volt!

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.02.08. 00:14
Címkék
Az A-csoport két nagyágyúja, Elefántcsontpart és Egyiptom verekedte be magát a döntőbe, az utóbbi időben rendre a siker kapujában elbukó Nigéria, illetve Szenegál ellenében.
Az elefántcsontparti futballisták azzal a kellemes érzéssel készülhettek a Nigéria elleni meccsre, hogy Kamerun ellen már bizonyították: nem érdemtelenül jutottak ki a világbajnokságra, éppen az elbúcsúztatott rivális kárára. Persze a nigériai ugyancsak a vb-selejtezők kudarcát fájlaló csapat, elszánt hozzáállására tehát lehetett számítani.Ettől függetlenül feltűnően óvatos, tapogatózó játékkal indult az első elődöntő, a nyitó tíz percben csak Didier Drogba szabadrúgását jegyezhettük fel, amelyet Vincent Enyeama látványos robinzonáddal védett. Yaya Touré volt a következő próbálkozó, kevéssel mellészálló lövéssel, aztán Obafemi Martins igyekezett válaszolni, de sokat habozott, így elúszott a helyzet. Drogba talált még be lesről, Bonaventure Kalou kísérletezett ollózással, később csúsztatással az ötösön, egyébként – néhány kósza, nem túl veszélyes távoli bombától eltekintve – alig történt valami a szünetig.A második félidő rögtön fontos eseménnyel indult. Koffi Romaric saját térfele közepéről indított, a szemlátomást Drogba őrzésével megbízott Joseph Enakarhire tétován alászaladt a labdának, mire a Chelsea csatára elporoszkált a kapuig, és Enyama lába között a hálóba gurított. (Agustin Eguavoen, a nigériai szövetségi kapitány úgy vélte a meccs után, Elefántcsontpart ugyan jobban játszott, de Drogba a gól előtt lesről indult – utóbbiban nem volt igaza.)Jay-Jay Okocha becserélése adhatott némi reményt a hátrányba kerülő válogatottnak, a 33 éves klasszis igazi vezéregyéniségként viselkedett. Bátran vállalkozott akcióból és szabadrúgásból, több ízben közel járt az egyenlítéshez. Az utolsó negyedórára viszont elfogyott a szufla, Drogbáék könnyen megőrizték vezetésüket, és a válogatott története során másodszor bejutottak a fináléba.A házigazda Egyiptomot szokás szerint több mint 70 ezer néző várta a kairói stadionban, többek között attól a hírtől feltüzelve, hogy a csapat legnagyobb csillaga, Mido vállalta a játékot – nem úgy a szenegáliak két sérültje, El-Hadji Diouf és Ferdinand Coly. A tömeg biztatása heves kezdeti rohamokra sarkallta a hazaiakat, főleg magas labdákkal próbálkoztak, többnyire hiába. A félidő második felében aztán éppen egy ilyen beívelés játszott a kezükre: Frederic Mendy fölöslegesen beleütött a labdába, és az újrarúgatott büntetőt Ahmed Hasszán másodszor is bevágta.Szenegál eladdig keveset mutatott, ám a térfélcsere után meglepően gyorsan egyenlített. Mamadou Niangról elfeledkeztek az egyiptomi védők, a marseille-i támadó zavartalanul bólinthatott a bal alsó sarokba. A meccs végéhez közeledve az egyiptomi szövetségi kapitány, Hasszán Sehata úgy döntött, lecseréli Midót, de ez nem ment könnyen, a Tottenham légiósa alig volt hajlandó lejönni, és utána a partvonal mellett látványosan összeszólalkozott a kapitánnyal. Három perc múlva elsüllyedhetett szégyenében, a helyére beálló Amr Zaki ugyanis bebólintotta a győztes gólt.Peches „szuper sasok”

A nigériai válogatottat üldözi a balszerencse, amióta 1994-ben – a néhány hónap múlva az amerikai világbajnokságon is nagyot alakító játékosokkal – megnyerte az Afrikai Nemzetek Kupáját. Két év múlva azért nem védhette meg a címét, mert Nigéria politikai vezetői nem engedélyezték az utazást a válogatottnak Dél-Afrikába, a két ország közötti diplomáciai feszültség miatt. A részvétel lemondása természetesen egyet jelentett a következő tornáról (1998) való kizáratással. Legközelebb már ott voltak a „szuper sasok”, mi több, a fináléig meneteltek, amelyben szétlövéssel Kamerun hódította el a trófeát, de úgy, hogy a negyedik nigériai tizenegyest követően a labda a lécről a gólvonal mögé vágódott, a bíró azonban nem látta bent. A 2002-es viadal elődöntőjében Szenegál a hosszabbításban ejtette ki Nigériát, legutóbb pedig, ugyancsak az elődöntőben, a házigazda (és későbbi győztes) Tunézia – tizenegyesekkel. Most meg kiegyenlített meccsen bizonyult jobbnak Elefántcsontpart.

ELŐDÖNTŐ
ELEFÁNTCSONTPART - NIGÉRIA 1–0 (0–0)
Alexandria
V: Damon (dél-afrikai). G: Drogba (47.)
ELEFÁNTCSONTPART: Tizie – Eboué, K. Touré, Meite, Boka, Y. Touré, Zokora, Yapi Yapo (Faé, 59.), B. Kalou (A. Koné, 76.), Romaric, Drogba
NIGÉRIA: Enyeama – Odiah, Yobo, Taiwo, Enakarhire, Kaita, Mikel (Okocha, 53.), Odemwingie (Makinwa, 63.), Obinna, Martins, N. Kanu (Aghahowa, 73.)

EGYIPTOM - SZENEGÁL 2–1 (1–0)
Kairó
V: Evehe (kameruni). G: A. Haszszán (37.), Zaki (81.), ill. Niang (51.)
EGYIPTOM: el-Hadari – Abdelvahab, el-Szakka, Goma, I. Szaid, Abutraka, Barakat, A. Haszszán, Savki, Mido (Zaki, 78.), Moteb (H. Hasszán, 93.)
SZENEGÁL: T. Sylva – Daf (I. Ba, 88.), Diakhate, S. Diawara, L. Diatta, P. B. Diop, A. Fayé, F. Mendy (S. Camara, 85.), H. Camara (Diouf 66.), D. Kamara, Niang
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik