Hengerelt a Real Madrid

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2006.02.05. 02:51
Címkék
Most már a legszőrösebb szívű kritikusok sem tagadhatják, hogy a Real Madrid magára talált, tekintve, hogy az Espanyolt pazar játékkal, szép gólokkal egyszerűen tönkreverte. A pályán lévő „galaktikusok” (a látványos feltámadás talán alapot ad e kifejezés használatára) mind legalább gólpasszal járultak hozzá a 4–0-s sikerhez, Robinho kivételével – de ő sem játszott rosszul.
Kezdődött azzal, hogy David Beckham remek labdát kapott a jobb oldalon, precízen centerezett, és Guti néhány lépésről az Espanyol kapujába pörgetett. Pontosan félórás gólszünet után Roberto Carlos viharzott el az alapvonalig, még volt ideje felnézni, mielőtt Zinedine Zidane-hoz játszott – a francia klasszis belsővel eleresztett, pattogós labdájára mozdulni sem tudott a vendégek kapusa, Gorka Iraizoz.

A sérüléséből visszatérő Ronaldo addigra már kihagyott egy hatalmas helyzetet, de mielőtt a szurkolók belelendültek volna a szokásos inzultálásába, a brazil a torkukra fagyasztotta a füttyöt. Cicinho mesteri beadását okosan oda fejelte, ahonnan Iraizoz elmozdult, a szünetben tehát már hárommal mentek a madridiak.

A második félidőben valamelyest visszavett az iramból a Real, ami az első játékrészben látottaknál két góllal kevesebbet eredményezett. Azt az egyet Zidane bombázta a barcelonai csapat kapujába, miután a kaputól húsz méterre felpörgette magának Cicinho passzát. Később is akadtak izgalmak, a csereként beálló Jonathan Woodgate fejesét például a gólvonalról vágták ki a védők, Robinho ziccerben mellélőtt, Iraizoznak pedig nagyokat kellett védenie Antonio Cassano és Cicinho próbálkozásakor.

A másik, lapzártánkig véget érő szombati találkozón az új vezetőedző, Manuel Hierro rögvest csodát tett a Málagával. Az Athletic Bilbao elleni kiesési helyosztón az andalúzok portugál védőjük, Litos fejesével szereztek vezetést, erre Aritz Aduriz még a szünet előtt válaszolt. Nachót a 69. percben kiállították a Málagából, ennek ellenére Salva Ballesta négy perccel később – ugyanúgy Antonio Hidalgo beadásából, mint Litos – a baszkok kapujába bólintott. A Málaga ezzel az utolsó helyről ideiglenesen feljött a 17.-re, éppen a Bilbao elé.

PRIMERA DIVISIÓN
A 22. forduló szombati mérkőzésein

Real Madrid–Espanyol 4–0 (Guti 14., Zidane 44., 51., Ronaldo 45.)

Málaga–Athletic Bilbao 2–1 (Litos 31., Salva 73., ill. Aduriz 39.)
Legfrissebb hírek

NB I: egymérkőzéses eltiltást kapott a Zalaegerszeg vezetőedzője

Labdarúgó NB I
9 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Hetvennél elkezdett fájni...

Vizes vb 2025
10 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
26 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
47 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik