Öngólból jött a segítség

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2006.01.23. 01:06
Címkék
Negyedóra híján egy napig a Benfica vezette a tabellát, miután hátrányból felállva nyert a Gil Vicente otthonában. A Porto azonban másnap hallatlan szerencsével legyőzte a Navalt, visszaállítva a status quót. A harmadik nagy, a Sporting megbotlott a Marítimo ellen, így Paulo Bento csapatának legfeljebb úgy marad esélye a bajnoki címre, ha a következő fordulóban nyerni tud a Benfica vendégeként.
A címvédő hat egymást követő bajnoki győzelemmel a tarsolyában és bosszúra éhesen érkezett Barcelos városába, ugyanis az első körben a Gil Vicente 2–0-ra nyert a Luzban. Ezúttal is a kiscsapat szerzett vezetést, ám a folytatásban a Benfica szinte mindent felvonultatott a gólszerzés művészetéből: tizenegyesből egyenlített, bombagóllal fordított, majd öngóllal (Marcos António hazagurítását követően Jorge kapus luftot rúgott, a labda pedig a hálóban kötött ki) lezárta a mérkőzést.Amadorai vereségét követően Co Adriaanse alaposan felforgatta a Portót, amely most sem találta a ritmust, és főképp annak köszönheti a három pontot, hogy a 30. percben Quaresma beadását követően Fernando a saját kapujába juttatta a labdát. Nem csoda, hogy a lefújáskor füttykoncerttel búcsúztak el a szurkolók a gárdától.A Guimaraes Dragóner Attila nélkül játszott döntetlent a Rio Avéval.SUPERLIGA 19. forduló
Gil Vicente–Benfica 1–3
(Nandinho 9. – 11-esből, ill. Simao Sabrosa 16. – 11-esből, Geovanni 35., Marcos António 56. – öngól)

Porto–Naval 1–0 (Fernando 30. – öngól)

Sporting–Marítimo 1–1 (Romagnoli 9., ill. Fahel 44.)

Guimaraes–Rio Ave 1–1 (Saganowski 46., ill. Gaúcho 13.)

Penafiel–Braga 0–0

Académica–Nacional 0–0

Pacos Ferreira–Setúbal 1–2 (Ronny 53., ill. Binho 20., Bruno Ribeiro 44.)

Boavista–Amadora 2–1 (Ricardo Silva 2., Zé Manuel 59. – 11-esből, ill. Santamaria 54. – 11-esből)
A Leiria–Belenenses mérkőzést hétfőn rendezik.

Az élcsoport: 1. Porto 43 pont, 2. Benfica 40, 3. Nacional 36 (24–11), 4. Braga 36 (20–11), 5. Sporting 34
Góllövőlista: Nuno Gomes (Benfica) 13, Meyong (Belenenses) 11, André Pinto (Nacional) 11
A következő forduló mérkőzéseit január 27. és 30. között rendezik.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
4 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik