Jelentős terhelést kaptak Urbán Flórián játékosai szombaton. A REAC labdarúgói közül azok, akik a Tura elleni edzőmérkőzésen az első félidőben játszottak, már háromnegyed órával a kezdés előtt az újpesti műfüves pálya mellett futottak. Nagy mennyiségű vágta szerepelt a programban, és ezt követte a mérkőzés első negyvenöt perce, amely alatt a "második sor" tudta le a maga edzéspenzumát.
"Ma az volt a célunk, hogy elfáradjanak a játékosaink – mondta Urbán Flórián, a REAC vezetőedzője. – Azt hiszem, ezt elértük, de azt a játékosaink is tisztán látják, hogy csak a sok és kemény munka hozhat jó eredményt."
A mérkőzés előtti futásból már kivette a részét a Diósgyőrből igazolt Tamási Zoltán is, aki a szárkapocscsonttörése miatt a teljes őszi szezont kihagyta. Sérülés és betegség miatt hiányzott Cseri Gergő és Németh Tamás, Torma Gábor pedig pihenőt kapott.
REAC–TURA 5–3 (2–0)Megyeri út, 50 néző. V: Balpataki
REAC 1. félidő: Szentpéteri – Dinka, Nagy I G., Horváth G., Horváth T. – Kapcsos – Kovács B., Török S. – Polonkai – Nyerges, Koltai. 2. félidő: Farkas B. – Répási, Virágh, Szirtesi, Sallai – Csorba – Csopaki, Mihályi – Somorjai – Urbán, Nagy II G.
G: Mihályi (2), Nyerges, Koltai, Nagy II G., ill. Győri (2), Less K.