Morientes kész a csontzenére

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.01.21. 02:37
Címkék
Fernando Morientes (balra) már megszokta, hogy Angliában aprítják
Fernando Morientes (balra) már megszokta, hogy Angliában aprítják
Reuters
Fernando Morientes (balra) már megszokta, hogy Angliában aprítják
Fernando Morientes (balra) már megszokta, hogy Angliában aprítják
Fernando Morientes (balra) már megszokta, hogy Angliában aprítják
Reuters
Fernando Morientes (balra) már megszokta, hogy Angliában aprítják

Kétségtelen, az ország két legeredményesebb klubjáról van szó, de az előjelek a legkevésbé sem biztatóak. A Liverpool ebben az idényben négy meccset játszott legnagyobb vetélytársai (Arsenal, Chelsea, MU) ellen, három 0–0-ra végződött. A "vörös ördögöknek" három rangadó jutott, közülük kettőn nem esett gól, a harmadikon 1–0-ra sikerült legyőzni az éllovast, ami viszont igazi kuriózum. A tetejébe az az egy mérkőzés kimondottan magas színvonalú volt.

Nem úgy a vasárnap összecsapó felek őszi, 0–0-s randevúja, amely természetesen szerepel a fenti eredmények között. A két egyesület reprezentánsai azonban fütyülnek az előzményekre, beleértve a tabella állását: "Sir Alex Ferguson nemrégiben azt mondta, szerinte ez a párharc a legnagyobb az országban. Igaza van" – jelentette ki Jamie Carragher, a Liverpool védője. "A tétet növeli, hogy mindkét csapat üldözi a Chelsea-t, mindkettőnek az a célja, hogy a második helyen a lehető legközelebb kerüljön a listavezetőhöz" – tette hozzá Carragher.

Fernando Morientes az efféle száraz latolgatás helyett, a maga latinos temperamentumával, a feszültség felszításán buzgólkodott. A spanyol támadó azt találta mondani az egyik bulvárlapnak, hogy az MU elleni, egy évvel ezelőtti ütközet egyvalamire megtanította: "a fair play csak mítosz". "Olyan mozdulatokkal rontottak rám büntetlenül, amilyenekért Spanyolországban kiállítás jár. Fel vagyok készülve a magasra emelt lábakkal, felvillanó stoplikkal elkövetett szabálytalanságokra" – magyarázta az egykori Real Madrid-csatár.

A már említett manchesteri szakvezető, Ferguson előre örült a várható nagyszerű atmoszférának. "Most mi leszünk otthon, de mindegy, hogy Anfield vagy Old Trafford, ezek mindig remek hangulatú meccsek. A legutóbbi is az volt, bár megszakadt a győzelmi sorozatunk ellenük. Azt hiszem, előtte négyszer vagy ötször nyertünk" – fejtegette a skót, szokás szerint nagyvonalúan bánva a statisztikai adatokkal. A "sorozat" valójában csupán kétmérkőzéses volt, 2004 tavaszán ugyanis a Liverpool három ponttal tért vissza a Mersey partjára.

Ha a vörösök vasárnap is ilyen bravúros eredményt érnének el, megelőznék a Manchestert, annak ellenére, hogy két találkozóval kevesebbet játszottak. Egyetlen hiányzójuk a spanyol szélső, Luis García lesz, míg a hazaiaknál a dél-koreai Pak Dzsi Szung és az eltiltott portugál, Cristiano Ronaldo kényszerül a lelátóra. Elképzelhető ugyanakkor, hogy bemutatkozik Ferguson egyik legújabb szerzeménye, a szerb-montenegrói Nemanja Vidics.

Gera Zoltán együttese, a West Bromwich Albion a Sunderlanddel találkozik szombaton. A sereghajtó ellen természetesen győzelmet várnak a szurkolók, de a hírek szerint a magyar légiós sérülése miatt nem léphet pályára.

Örökmérleg: Manchester United–Liverpool
Gy.D.V.
Liga534349
FA-kupa 8 4 2
Ligakupa 1 3
Egyéb 1 3 2
Összesen635056

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik