Ez az esztendő jól indult

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2006.01.19. 01:46
Címkék
"Huszonöt éve nem fordult elő, hogy a szövetségnek már az év elején van pénze, így rendben el tudtuk kezdeni a munkát. A Nemzeti Sporthivatal már január tizenharmadikán átutalta nekünk az esedékes összeget"  mondta szerdai sajtótájékoztatóján Kovács Tamás, a vívószövetség technikai igazgatója.De nem csak a vívók kevésbé gondterheltek, mint egy éve.
Faragó Judit, az asztalitenisz-szövetség főtitkára is örömmel újságolta: "Az előző évvel ellentétben már most megkaptuk az állami támogatás egynegyedét, ami nagy segítség, mert nálunk rengeteg versenyt rendeznek januárban. Sokkal jobb helyzetben vágtunk neki az esztendőnek, mint tavaly." Pécsi Gábor, az Eb-rendezés előtt álló öttusaszövetség technikai igazgatója elárulta, hogy 1990. január 1-je óta, amikortól önálló szervezetként működnek, még nem volt rá példa, hogy az állami támogatás ilyen korán megérkezzen. "Év végén, a két ünnep között írtuk alá a szerződést, amely alapján január tizenharmadikán meg is érkezett az a tízmillió forint, amellyel el tudtuk indítani az évet, és versenyzőink a hónap végén el tudnak utazni például a barcelonai edzőtáborba – mondta Pécsi Gábor. – Tavaly egyébként ez a táborozás éppen azért maradt el, mert a szövetség számláján ebben az időszakban nem volt pénz." Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke elmondta, a zökkenőmentes évkezdetet az tette lehetővé, hogy a kormány tavaly decemberben plusz hárommilliárd forintot szavazott meg a sportnak, ennyivel növelte meg a hivatal költségvetését. Ebből az összegből jutott a Héraklész-programra, a Csillagprogramra és a sportszövetségeknek is."A két ünnep között a szövetségek vezetői aláírták a módosított szerződést, az új évben pedig, amikor kinyitott a kincstár, lehetőség nyílt az utalásra. Persze ennek az volt a feltétele, hogy a szövetségek teljesítsék elszámolási kötelezettségüket. A hatvankét szövetségből ötvenhárom számláján már megjelent a pénz – tette hozzá Ábrahám Attila.
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
6 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
6 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
6 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
6 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
7 órája
Ezek is érdekelhetik