Australian Open
Az eddigi győztesek
A világranglisták állása
Teniszlexikon
Ez még a régi idők tenisze
Fölényes győzelmet aratva tért vissza régi sikerei helyszínére a háromszoros melbourne-i bajnok Martina Hingis: a hároméves kihagyás után karrierjét az idén újrakezdő svájci csillag mindössze három gémet veszített a 30. helyen kiemelt Vera Zvonarjovával szemben.

Reuters
Martina Hingis négy éve vesztes döntôvel búcsúzott Melbourne-tôl – az idén parádés gyôzelemmel tért vissza

Reuters
Martina Hingis négy éve vesztes döntôvel búcsúzott Melbourne-tôl – az idén parádés gyôzelemmel tért vissza
A meghatódottság legapróbb jele sem mutatkozott Martina Hingisen, amidőn betette a lábát a centerpályára, holott királynőnek járó köszöntést kapott. Igaz, ez a legkevesebb, mert egyfelől hatszoros döntőse az ausztráliai Grand Slam-tornának (1997 és 2002 között minden évben eljutott a fináléig, az első három alkalommal meg is nyerte), másrészt régen látta őt a publikum, azóta nem, hogy 2002-ben máig emlékezetes összecsapáson alulmaradt Jennifer Capriatival szemben, meccspontokat is elpuskázva.
Az NSO ajánlja:
Nem árt megjegyezni, hogy keddi vetélytársa, Vera Zvonarjova a 29. helyen áll a világranglistán – Hingis pedig egyelőre a 349. –, így már-már tisztán láthatjuk, mire lehet képes a svájciak ötszörös Grand Slam-bajnoknője a visszatérését követő időszakban. De úgy is megközelíthetjük a témát, hogy vannak jó teniszezők, akiket Hingis még most is rutinból legyőz, és ugye, vannak a legjobbak – nos, azt egyelőre nem tudjuk, hogy ellenük mennyire lesz hatékony Swiss Miss arzenálja, elvégre más Zvonarjovával játszani, és más, mondjuk, Justine Henin-Hardenne-nel (ő verte meg Sydneyben, elég simán…), Serena Williamsszel, Marija Sarapovával, Amélie Mauresmóval vagy éppen Lindsay Davenporttal.
Zvonarjovát, illetve a hozzá hasonlóan rapszodikus, labilis, egy-egy pimasz megoldással zavarba hozható teniszezőket vélhetően gond nélkül elintézi a legújabb Hingis, még úgy is, hogy az adogatása (főleg a második) továbbra is támadási felületet jelent, legalábbis a vérbeli agresszorok számára. Zvonarjova nem az, sőt a Grand Slam-tornák első hetében sokan vannak, akik nem olyanok, ellenben a második héten sorozatterhelés vár majd II. Martinára, erre mérget vehetünk.
Már ha megéli a második hetet.
A finn Emma Laine minden bizonnyal könnyű préda lesz a második fordulóban, utána viszont érkezhet az első nagy hal, Mary Pierce, aki ha nem is neveti ki, de biztosan örömmel "öli majd meg" Hingis adogatásait.
Igazából tehát csak ott, a harmadik fordulóban derülhet ki, milyen lapokat osztottak a svájci klasszisnak az idei Australian Openen, addig pusztán örüljünk Hingisnek. Hogy újra itt van, hogy újra megcsodálhatjuk a senki mástól nem látott, megtanulhatatlan, szuperintelligens teniszét, hiszen most érződik csak igazán, körülbelül mennyit veszített a sportág, amikor 2002-ben bejelentette visszavonulását.
Azt pedig csak halkan jegyezzük meg, hogy Zvonarjova ellen valószínűleg nem a csúcsformáját tárta elénk, hanem éppen annyit adott ki magából, amennyi a kényelmes győzelemhez szükséges. Lesz ő még jobb is, sokkal jobb, pedig a keddi alakítása sem volt utolsó, nem igaz?
A nap mérkőzése
| 1. adogatások (%-ban) | 67 | 53 |
| Ászok | 1 | 2 |
| Kettős hibák | 0 | 1 |
| Ki nem kényszerített hibák | 11 | 21 |
| Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 74 | 58 |
| A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 65 | 33 |
| Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 138 | 152 |
| A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 119 | 122 |
| Legerősebb adogatás (km/óra) | 173 | 165 |
| Direkt pontok (adogatásból is) | 17 | 10 |
| Sikeres brékpontok | 4/7 | 0/3 |
| Pontok/kísérletek a hálónál | 16/20 | 5/10 |
| Megnyert pontok | 62 | 38 |
| Mérkőzésidő (perc) | 65 | (35+30) |
– Gondolta volna, hogy ilyen könnyen továbbjut?
– Azt azért nem állítanám, hogy könnyű volt, maradjunk inkább annyiban: nagyszerűen teniszeztem – válaszolta a 30. helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjovát legyőző Martina Hingis. – Konkrét stratégiám volt, és úgy érzem, tökéletes munkát végeztem, másképpen fogalmazva: visszatérésem óta eddig ez volt a legjobb meccsem.
– Mit érzett, amikor kiballagott a pályára?
– Azonnal végigfutott a hideg a hátamon. Tudják, az emlékek, az emberek szeretete, no meg az újbóli kihívás… Jó érzés volt ismét ebben a stadionban játszani.
– Tornagyőzelem?
– Ez az, amiről teljesen felesleges beszélni, hiszen a mezőny még csak az első fordulón van túl. Ami viszont biztos: sokkal éhesebb vagyok a sikerre, mint amikor első éveimben szerepeltem az Australian Openen.
Mauresmo szenvedett
A világbajnok Amélie Mauresmónak szetthátrányból kellett fordítania a világranglista-103. kínai Szün Tien-tien ellen, a tavalyi elődöntős Nathalie Déchy kiesett, és bár az US Open-címvédő Kim Clijsters 1:3 után már nem engedett több gémet a dél-koreai Cso Jun Dzseongnak, megérezte a pályán töltött perceket. "Nem lettem jobban" – utalt arra a belga klasszis, hogy sajgó csípője okozhat még neki kellemetlen meglepetéseket.
Jön a köpködős Chela
Pikáns mérkőzés vár Lleyton Hewittra a második fordulóban: Juan Ignacio Chelával csap majd össze, ami azért érdekes, mert tavaly ugyanitt botrányos meccset vívtak, Hewitt szinte folyamatosan "öklözött", míg argentin riválisa egy ízben néhány centi híján leköpte őt.
Federer edzett egyet
"Életemben nem láttam a srácot, egy kicsit rám is ijesztett az elején" – magyarázta a világelső Roger Federer, miután könynyedén túllépett a szabadkártyával induló, a világranglistán a 195. helyen álló Gyenyisz Isztominon, aki rögtön az első adogatójátékában két ászt ütött. "Adott nekem hét gémet, aminek igazán örülök" – mondta utóbb a szimpatikus üzbég. ---- Férfi egyes
1. forduló:
Federer (svájci, 1. kiemelt)–Isztomin (üzbég) 6:2, 6:3, 6:2
Hewitt (ausztrál, 3.)–Vik (cseh) 6:4, 2:6, 5:7, 7:6, 6:3
Davigyenko (orosz, 5.)–Karlovic (horvát) 7:5, 4:6, 3:6, 7:5, 6:3
Coria (argentin, 6.)–Hanescu (román) 6:4, 1:6, 4:6, 6:2, 6:1
Bogomolov Jr. (amerikai)–González (chilei, 9.) 4:6, 7:6, 6:3, 6:7, 7:5
Hrbaty (szlovák, 12.)–Marach (osztrák) 3:6, 4:6, 6:2, 6:1, 6:3
Haas (német)–Gasquet (francia, 14.) 6:2, 7:5, 6:2
Ferrero (spanyol, 15.)–Zib (cseh) 7:5, 6:0, 6:2
Kiefer (német, 21.)–Srichaphan (thaiföldi) 6:7, 4:6, 7:6, 6:1, 6:2
Horna (perui)–Monfils (francia, 22.) 6:4, 7:5, 6:1
Andrejev (orosz, 23.)–Almagro (spanyol) 7:5, 6:4, 6:3
O. Rochus (belga, 24.)–Llodra (francia) 6:4, 6:2, 6:2
Grosjean (francia, 25.)–Philippoussis (ausztrál) 6:4, 6:2, 6:3
Verdasco (spanyol, 28.)–Carlsen (dán) 7:6, 6:4, 6:4
Healey (ausztrál)–Volandri (olasz, 29.) 6:2, 6:3, fa.
Mirnij (fehérorosz, 30.)–Ascione (francia) 6:3, 3:6, 6:1, 6:7, 6:0
Mayer (német)–Li Hjung Taik (dél-koreai) 6:4, 6:1, 4:6, 6:4
Sanguinetti (olasz)–Adaktusson (svéd) 7:6, 6:3, 6:2
Luczak (ausztrál)–Minár (cseh) 7:6, 7:6, 6:4
Goldstein (amerikai)–Djokovics (szerb-montenegrói) 6:2, 1:6, 6:3, 6:2
D. Norman (belga)–Fleishman (amerikai) 6:4, 7:6, 5:7, 0:6, 6:3
Sluiter (holland)–Snobel (cseh) 6:4, 2:6, 6:2, 6:4
Delic (amerikai)–Starace (olasz) 7:5, 6:7, 6:3, 3:6, 6:3
K. Kim (amerikai)–Levy (izraeli) 6:4, 6:4, 6:0
Chela (argentin)–Murray (brit) 6:1, 6:3, 6:3
Vliegen (belga)–Ch. Rochus (belga) 6:3, 6:1, 6:4
Pasanszki (szerb-montenegrói)–Arthurs (ausztrál) 6:3, 6:4, 4:6, 7:6
Tipszarevics (szerb-montenegrói)–Seppi (olasz) 1:6, 6:4, 4:6, 6:2, 6:4
Mathieu (francia)–Clément (francia) 6:3, 7:6, 6:3
Phau (német)–Berlocq (argentin) 6:4, 7:6, 2:6, 7:6
Monaco (argentin)–Lisnard (francia) 4:6, 6:2, 6:4, 6:3
Luzzi (olasz)–Marín (Costa Rica-i) 6:1, 6:4, 7:5
Női egyes
1. forduló:
Jüan Meng (kínai)–Czink Melinda (magyar) 6:4, 6:2
K. Clijsters (belga, 2.)–Cso Jun Dzseong (dél-koreai) 6:3, 6:0
Mauresmo (francia, 3.)–Szün Tien-tien (kínai) 4:6, 6:2, 6:2
Pierce (francia, 5.)–Pratt (ausztrál) 6:1, 6:1
Schnyder (svájci, 7.)–Daniilidu (görög) 6:4, 6:3
Jan Ci (kínai)–Déchy (francia, 11.) 6:7, 6:2, 6:3
Miszkina (orosz, 12.)–Fedak (ukrán) 7:6, 6:1
Schiavone (olasz, 15.)–An. Serra-Zanetti (olasz) 6:2, 7:5
Vaidisová (cseh, 16.)–Jakimova (fehérorosz) 6:1, 6:3
Szafina (orosz, 19.)–Garbin (olasz) 6:0, 6:1
Pennetta (olasz, 20.)–C. Black (zimbabwei) 6:2, 2:6, 6:3
Ivanovics (szerb-montenegrói, 21.)–Perry (amerikai) 6:4, 6:4
Grönefeld (német, 22.)–Pous-Tio (spanyol) 2:6, 6:4, 7:5
Bartoli (francia, 27.)–Frazier (amerikai) 6:3, 6:2
Hingis (svájci)–Zvonarjova (orosz, 30.) 6:1, 6:2
Dulko (argentin, 31.)–Ani (észt) 6:0, 7:6
Mirza (indiai, 32.)–Azarenka (fehérorosz) 7:6, 6:2
Aszagoe (japán)–Peer (izraeli) 3:6, 6:1, 6:4
Nakamura (japán)–Cornet (francia) 6:2, 4:6, 6:2
Arvidsson (svéd)–Vento-Kabchi (venezuelai) 6:1, 6:2
Jackson (amerikai)–Tanasugarn (thaiföldi) 7:6, 6:2
Csakvetadze (orosz)–Cseng Csie (kínai) 5:7, 6:2, 6:4
Suchá (szlovák)–Smashnova (izraeli) 3:6, 6:3, 6:4
Krajicek (holland)–Brandi (Puerto Ricó-i) 6:4, 7:6
Loit (francia)–Kutuzova (ukrán) 6:2, 6:0
Benesová (cseh)–Fudzsivara (japán) 2:6, 6:1, 7:5
Laine (finn)–Llagostera-Vives (spanyol) 6:1, 6:1
Stosur (ausztrál)–Bremond (francia) 6:3, 6:4
Bammer (osztrák)–Birnerová (cseh) 7:5, 6:4
Castano (kolumbiai)– Dusevina (orosz) 5:7, 6:3, 6:1
Sánchez-Lorenzo (spanyol)–Safarová (cseh) 6:4, 6:3
Vinci (olasz)–Shaughnessy (amerikai) 7:5, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








