Gól a tizedik másodpercben

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2006.01.13. 00:59
Címkék
Hét gól, hat verekedés, 152 perc kiállítás és 6–1-es hazai győzelem – röviden így foglalható össze a két pofozógép, a Columbus és a Pittsburgh összecsapása. Hogy öt góllal jobb volna a Blue Jackets, az erős túlzás, mindenesetre ez (is) olyan nap volt, amikor még az ág is húzta a Pingvineket: az NHL-ben negyedszer kezdő Dany Sabourin kapus (Szuper Levente egykori AHL-es csapattársa a St. Johnnál) rögtön a meccs elején eladta a korongot, amit Rick Nash, a legutóbbi idény társgólkirálya büntetett meg, írd és mondd, a találkozó 10. másodpercében. Aztán a második kapura lövéséből is eredményes volt a Columbus – David Vyborny talált be –, és végül tükörsima győzelmet aratott, a legutóbbi nyolc mérkőzéséből az ötödiket megnyerve. Egyetlen jó hír a Pens számára, hogy a szívritmuszavarral kezelt Mario Lemieux edzésbe állt, igaz, a legendás hokis kijelentette, hogy a csapat következő két meccsén biztosan nem játszik.A napi krónikához tartozik még, hogy menesztette posztjáról Steve Stirling főedzőt a Keleti főcsoport 12. helyén álló New York Islanders vezetősége.NHL, ALAPSZAKASZ, 96. JÁTÉKNAP
Columbus Blue Jackets–Pittsburgh Penguins 6–1 (3–1, 3–0, 0–0).
Columbus Blue Jackets–Pittsburgh Penguins 6–1 (3–1, 3–0, 0–0).
G: R. Nash (1.), Vyborny (5.), Zserdev (13. – ee.), Balastik (21., 27. – az első ee.), Fjodorov (27.), ill. Malone (8.). K: LeClaire 28 védés/29 lövés, ill. Sabourin 10/14, 20:40-től M.-A. Fleury 16/18.

Atlanta Thrashers–Nashville Predators 4–3 (0–1, 0–0, 3–2, 1–0) – büntetőkkel. G: Vj. Kozlov (42.), Kovalcsuk (48.), Savard (53. – ee.), Mari. Hossa (65. – győztes büntető), ill. Hordichuk (6.), Perreault (47., 56. – a második ee.). K: Lehtonen 23/26, ill. Vokoun 38/41.

Chicago Blackhawks–Philadelphia Flyers 2–5 (1–2, 1–0, 0–3). G: Vrbata (6.), Hilbert (26.), ill. Eager (3.), Umberger (11.), Knuble (52.), M. Richards (54.), Radivojevic (60. – üres kapu). K: Anderson 26/30, ill. Niittymäki 12/14.

Colorado Avalanche–Montreal Canadiens 2–1 (0–0, 0–1, 2–0). G: Svatos (51.), Laperriere (57.), ill. Rivet (28.). K: Aebischer 25/26, ill. Huet 38/40
Legfrissebb hírek

Tour: Pogacar a hegyi időfutamon is adott Vingegaard-nak

Kerékpár
4 perce

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; olasz válogatott csatárt igazolt a Napoli – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budapesten zajlik a katolikus iskolák nemzetközi diákolimpiája

Egyéb egyéni
1 órája

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosárlabda: a 9–12. helyért játszhatnak az U20-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik