Tündököltek az európaiak

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2005.12.04. 23:52
Címkék
Alekszandr Ovecskin és Ladislav Nagy káprázatos alakításától volt hangos a liga szombaton: a Washington orosz újonca négy, a Phoenix szlovák támadója öt ponttal zárt, és természetesen mind a két csapat nyert. Az ezt megelőző hat találkozóján gól nélkül maradó Ovecskin magára vállalta az első találatot a hatmeccses sikersorozat végére érő New York Rangers ellen, majd az azt követő három gólt ő készítette elő, ebből kettőt látványos magánszám végén. Nagy NHL-es pályafutása első ötpontos mérkőzésén, egyszersmind második mesterhármasán van túl, míg a phoenixi ketrecet őrző Curtis Joseph 408. győzelmével leszorította a kapusranglista hetedik helyéről Glenn Hallt. Érdekesség, hogy a Coyotes legutóbb 1988 márciusában lőtt öt emberelőnyös gólt – igaz, Winnipeg Jets néven.

Távirati stílusban
Csaknem 17 esztendő után nyert ismét Pittsburghben a Calgary.

A Philadelphia elleni diadallal megszerezte fennállása 200. győzelmét a Nashville.

NHL, ALAPSZAKASZ, 59. JÁTÉKNAP
Washington–New York Rangers 5–1 (2–0, 2–0, 1–1).
Gólszerző: Ovecskin (13.), Zubrus (17.), Eminger (29.), Halpern (38. – emberelőny), Pettinger (45.), ill. Prucha (59. – ee.). Kapusok: Kölzig 37 védés/38 lövés, ill. Lundqvist 16/21, 49:36-tól Holt 2/2.
New Jersey–Minnesota (0–0, 1–0, 1–2, 1–0) – büntetőkkel. G: Pandolfo (31.), Vi. Kozlov (57., 65. – a második győztes büntető), ill. Rolston (41. – ee.), Zjuzin (43.). K: Brodeur 37/39, ill. Fernandez 31/33.
Montreal–Los Angeles 3–2 (1–0, 1–2, 1–0). G: Dagenais (19., 28. – a második ee.), Bulis (45. – emberhátrány), ill. E. Belanger (22.), Cowan (24.). K: Theodore 28/30, ill. Garon 28/31.
Toronto–San Jose 4–5 (3–1, 0–3, 1–1). G: Tucker (6.), E. Lindros (10. – ee.), Stajan (11.), Allison (58.), ill. Hannan (5.), Marleau (26. – ee.), McCauley (29., 55. – a második ee.), M. Smith (32. – eh.). K: Belfour 22/27, ill. Toskala 24/28.
Pittsburgh–Calgary 2–3 (0–1, 1–0, 1–2). G: Crosby (29. – ee.), VandenBussche (53.), ill. Nilson (10.), D. Langkow (42., 44. – az első ee.). K: M.-A. Fleury 23/26, ill. Kiprusoff 28/30.
Florida–Chicago 4–3 (2–0, 0–0, 1–3, 1–0) – hosszabbítás után. G: Horton (14., 47.), Kolnik (19.), O. Jokinen (64. – ee.), ill. M. Lapointe (47. – ee.), Re. Bourque (48.), Holmqvist (54. – ee.). K: Luongo 35/38, ill. Habibulin 22/26.
Nashville–Philadelphia 4–3 (1–1, 2–1, 0–1, 1–0) – büntetőkkel. G: P. Kariya (10.), Erat (34.), Perreault (38. – ee.), Sullivan (65. – győztes büntető), ill. Knuble (10. – ee.), M. Richards (29.), Hatcher (58.). K: Vokoun 30/33, ill. Niittymäki 29/32.
Phoenix–Carolina 8–4 (3–1, 3–1, 2–2). G: Comrie (11.), Sanderson (13. – eh.), M. Johnson (19., 31. – az első ee.), Nagy (26., 29., 55. – mind ee.), Michalek (42. – ee.), ill. Ladd (19.), E. Staal (28. – ee.), Brind'Amour (47. – ee.), F. Kaberle (56.). K: Joseph 25/29, ill. C. Ward 12/17, 28:38-tól Gerber 13/16.
Edmonton–Boston 4–5 (2–0, 1–3, 1–1, 0–1) – h. u. G: Harvey (13.), Smyth (16. – ee.), Pisani (25., 44. – az első ee.), ill. Boyes (27., 32.), Szamszonov (28.), P. Bergeron (41.), Tanabe (65.). K: Markkanen 21/26, ill. Toivonen 36/40. Anaheim–Atlanta 2–1 (0–0, 1–0, 1–1). G: Lupul (28.), McDonald (56. – ee.), ill. Larsen (54.). K: Brizgalov 20/21, ill. Garnett 26/28
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
2 perce

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
13 perce

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
29 perce

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
48 perce

Női futball-Eb: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
1 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
1 órája

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik