Horvátország: mennyország

Igen, élet vagy halál volt a kérdés az utolsó, ötödik összecsapáson, az első vasárnapi derbin a szlovák Dominik Hrbaty ugyanis megnyitotta a győzelem felé vezető utat: pályafutása során először, hatodik nekifutásra legyűrte Ivan Ljubicicot, 2–2-re alakítva a párharc állását. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Ljubicic nem volt teljesen egészséges, elaludta a nyakát, ráadásul valami nyavalya megtámadta a gyomrát, a harmadik szett előtt ki is kéredzkedett a toalettre – hánynia kellett.

Nyaksérülés ide, gyomorcsikarás oda, záporoztak a 240 kilométer/órás sebességet "ostromló" adogatásai, no meg a nyerő ütései, mígnem a negyedik szettben fáradni kezdett. Érthető, ez volt a 109. mérkőzése az idén. De harcolt becsülettel, egy pont híján ledolgozta a dupla brékhátrányát a harmadik szettben, és bár ez végül nem sikerült, a negyediket ő nyerte meg, sőt az ötödikben is jól tartotta magát – egészen a tizedik gémig. Ekkor ugyanis elveszítette az adogatójátékát, azzal együtt a mérkőzést, no meg lemaradt John McEnroe csúcsáról (12 meccs/12 győzelem 1982-ben); fontos megjegyezni, hogy Big Mac 12 csatájából csak nyolcnak volt tétje, Ljubicic 12-jéből pedig az összesnek…

"Egészségesen is meggyűlt volna a bajom Dominikkal" – ismerte el Ljubicic, míg a boldog győztes, Hrbaty azt mondta: "Bízom abban, hogy ez a siker több lesz, mint életem legcsodálatosabb győzelme."
Nem lett az.

Mario Ancic végül megnyerte Horvátországnak a Davis-kupát, holott ha valakire, akkor rá óriási teher nehezedett. Főleg azért, mert az idei sorozatban mindöszsze egyetlen egyes mérkőzést tudott megnyerni, annak sem volt tétje, ráadásul nem kifejezetten higgadt típus – viszont szerencséje volt: Michal Mertinák nézett vele farkasszemet (Karol Beck helyére őt vagy Karol Kucerát nevezhette Miloslav Mecir kapitány; utóbbi szerepeltetése talán jobb döntés lett volna…), márpedig neki nincs túl nagy tapasztalata a kiélezett meccsekkel kapcsolatban, mást ne mondjunk, több mint 140 hely a különbség közte, illetve Ancic között a ranglistán (165., illetve 22.). Tíz perc híján három óra alatt ez háromszettes győzelemben csúcsosodott ki, avagy Horvátország felülhetett a Davis-kupa trónjára.

Hogy Ljubicicék meddig lesznek ott, jövőre kiderül, ám egyet addig se felejtsünk el: olyan kis nemzet, mint Horvátország, futball-világbajnoki bronzéremmel ajándékozta meg sanyarú sorsú népét 1998-ban, most meg teniszben értek a csúcsra a horvátok.

Pilic is történelmet írt
Niki Pilic, a horvátok szövetségi kapitánya negyedszer ünnepelhetett DK-diadalt, és immár azt is elmondhatja magáról – a sportág történetében elsőként –, hogy két nemzet válogatottját is a csúcsig vezette. Először 1988-ban az NSZK kapitányaként dicsőült meg, rá egy évre a címvédés is sikerült a jól bevált Boris Becker, Carl-Uwe Steeb kettősre építve, 1993-ban már Németország csapatfőnökeként ünnepelhetett a legvégén, most meg a horvátokkal. Hogy számára melyik a legédesebb siker, arra egyértelmű a válasz, ugyanis Niki Pilic horvát.

DAVIS-KUPA-DÖNTŐ
Nemzeti Teniszcentrum, Pozsony (fedett, kemény pálya; a labda: Dunlop Fort Duck)
Szlovákia–HORVÁTORSZÁG 2–3
Péntek: Karol Kucera–Ivan Ljubicic 0–1; Dominik Hrbaty–Mario Ancic 1–1. Szombat: Dominik Hrbaty, Michal Mertinák– Mario Ancic, Ivan Ljubicic 1–2. Vasárnap: Dominik Hrbaty–Ivan Ljubicic 4:6, 6:3, 6:4, 3:6, 6:4; Michal Mertinák–Mario Ancic 6:7, 3:6, 4:6