Videóra rögzített gyalázkodás

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2005.11.29. 02:14
Címkék
Lapunkban hétfőn arról olvashattak, hogy az MTK játékosai és vezetői mélységesen elítélik az újpesti szurkolótábor egy részének gyülöletkeltő viselkedését a szombati MTKÚjpest rangadó kapcsán  az ügynek folytatása is van.
A szabályok kimondják, hogyan kell cselekednie a bírónak abban az esetben, ha a nézőtérről szélsőséges bekiabálásokat hallani.

"A szabályok értelmében a játékvezetőnek két eszköz áll rendelkezésére a szombatihoz hasonló esetekben – nyilatkozta lapunk érdeklődésére Puhl Sándor, az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke. – Szélsőséges megnyilvánulások esetén félbe kell szakítani a mérkőzést, s felszólítani a drukkereket a sportszerű szurkolásra. Ezt háromszor teheti meg a játékvezető, azt követően a rendes játékidő vége előtt is lefújhatja a találkozót. Mivel személyesen jelen voltam a Hungária körúton, saját fülemmel hallottam, ahogy az újpesti tábor skandálta: ťMocskos zsidók!Ť, amelyre hazai oldalról rögtön jött a válasz: ťNácik, nácik!Ť jelzőszavak formájában.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Sápi Csaba hibázott, mert a hangosbemondón keresztül legalább egyszer figyelmeztetnie kellett volna a szurkolókat, hogy tartózkodjanak a szélsőséges megnyilvánulásoktól. Egyet azonban nem árt tudni: hatalmas teher van a játékvezetők vállán, s nincs tisztázva a szabály sem, mikor jön el az a pillanat, amikor egy bíró a fenti lépésekkel avatkozhat közbe az események menetébe. Hol van az a pont, ahol el lehet dönteni, hogy a szurkolók viselkedése kimeríti-e a gyűlöletkeltés fogalmát?

Ezt a magatartást minden ember elítéli, így én is, a játékvezetők is. Az ügyet nem szabad eltussolni, ezzel foglalkozni kell, ezt minden jó érzésű ember megkívánja. Mindaddig azonban, amíg nem konkrét, hogy mikor lehet közbelépni ilyen esetekben, addig a játékvezető ítélőképességére bízhatjuk, hogy félbeszakítja-e az összecsapást, vagy sem. Azt mindenképpen írja le: addig, ameddig az állami vezetők erre vonatkozóan nem hoznak egyértelmű rendelkezéseket, itt nem lesz rend, ez társadalmi probléma. Ami a sportot illeti, ha minden előírást maradéktalanul betartanának, se futball-, se vízilabda-, se kézilabda-mérkőzést nem lehetne rendezni."

Domonyai László, az MTK klubigazgatója a következőket mondta:

"Mélységesen felháborított bennünket az újpesti szurkolók egy csoportjának viselkedése, s hétfőn határoztunk arról, hogy mind a szövetségtől, mind a ligától kérjük az ügy kivizsgálását."

Az ügyben közleményt adott ki az Újpest is. A lila-fehér klub szerint egy-két magáról megfeledkezett személy olyan hangot ütött meg, amely minden jó érzésű embert sért. A klub mélységesen felháborítónak tartja és elítéli a történteket, ugyanakkor reméli, hogy az MTK az egyes drukkerei által megfogalmazott, az Újpest FC szimpatizánsait "lenácizó" kifejezésekkel kapcsolatban hasonlóan gondolkodik. A klub mindent megtesz azért, hogy megállapítsa, kik voltak az elkövetők, és ha ez sikerül, kitiltják őket az Újpest további mérkőzéseiről.

Ami biztos: az MTK a mérkőzésről saját videofelvételt készített. Az ügynek tehát folytatása lesz…
Legfrissebb hírek

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
11 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
48 perce

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
1 órája

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
1 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik