Itt is hódít a dopping?

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2005.11.26. 02:34
Címkék
Dick Poundnak sikerült belekavarnia a tengerentúli hokicirkusz életébe: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint minden harmadik játékos doppingol a ligában. "Informáltam erről Garry Bettman ligaigazgatót, és felhívtam a figyelmét arra, hogy rengeteg problémája származhat ebből"  mondta a London Free Pressnek Dick Pound.
Bill Daly, a liga alelnöke azonnal reagált Pound szavaira. "Mister Pound semmivel sem tudja alátámasztani a vádjait, és egyébként sem értem, miért mond véleményt az ügyben olyan ember, akinek egyáltalán nincs rálátása a sportágra."

Todd Bertuzzi, a Vancouver csatára sem rejtette véka alá felháborodását, sőt javaslattal is előállt. "Egyáltalán ki az a Dick Pound? – emelte fel a hangját a hatalmas termetű támadó. – Mondják meg ennek az embernek, jöjjön be hozzánk az öltözőbe valamelyik mecscsünk után, hogy lássa, milyen sok erőnk maradt a koksztól."

Az NHL-ben minden játékost legalább kétszer ellenőriznek, ha valaki fennakad a doppingvizsgálaton, első alkalommal húsz-, a második esetben hatvanmeccses, harmadszor pedig egész életre szóló eltiltásra számíthat.

NHL, ALAPSZAKASZ, 50. JÁTÉKNAP
Atlanta Thrashers–New York Rangers 3–6 (1–1, 2–3, 0–2). Gólszerző: Mari. Hossa (7. – emberelőny), Savard (23.), Vj. Kozlov (37. – ee.), ill. J. Ward (13.), Prucha (21.), Nylander (23.), Jágr (38.), Betts (49.), Ortmeyer (60. – üres kapu). Kapusok: Shields 10 védés/13 lövés, 22:11-től Garnett 17/19, ill. Weekes 16/19, 42:20-tól Lundqvist 6/6.
Nashville Predators–Los Angeles Kings 4–3 (2–0, 2–0, 0–3). G: Upshall (6.), P. Kariya (10.), Sullivan (26.), A. Hall (31. – ee.), ill. Armstrong (42., 58.), Corvo (60.). K: Vokoun 35/38, ill. LaBarbera 29/33.
Vancouver Canucks–San Jose Sharks 3–2 (0–1, 1–0, 2–1). G: Brookbank (27.), Näslund (48.), A. Carter (49.), ill. Marleau (9. – ee.), Goc (42.). K: Auld 20/22, ill. Nabokov 17/20

Szavazás

Ki lesz az NHL bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
11 perce

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
21 perce

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
38 perce

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
57 perce

Női futball-Eb: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
1 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
2 órája

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik