Rosszul lépett, elesett, és eltört a könyöke

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.11.25. 01:43
Címkék
Szécsi Zoltán, a Betonút-FTC olimpiai és világbajnok kapusa könyöktörést szenvedett a csütörtök délelőtti edzésen. Egy rosszul kiszámított lépés okozta a sérülést.
"A rajtkő mellett van egy magasított rész, figyelmetlen voltam, és a padka mellett – úgymond – üresbe léptem – mondta a 117-szeres válogatott Szécsi Zoltán. – Eldőltem, mint a gereblye. Automatikusan kinyújtottam a kezem, és a tenyeremre érkeztem olyan erővel, hogy eltört a könyököm. Abban a pillanatban sokkal súlyosabbnak éreztem a törést, de mert nem közvetlenül a könyökömön landoltam, a körülményekhez képest olcsón megúsztam az esetet. Most már mosolyogni is tudok rajta."

Az a szerencse, hogy hosszanti törés keletkezett, nem mozdultak el a csontrészek. A Péterfy utcai kórházban látták el a kiváló kapust, a gipszet tíz nap múltán veheti le, majd három hét rehabilitációs kezelést követően védhet újra. Ez azt jelenti, hogy a juniorválogatott kapus, Baksa László véd a BVSC, a Szolnok, az Eger és a Szentes elleni bajnokin, valamint a LEN-kupa nyolcaddöntőjében a német Duisburggal megvívandó idegenbeli visszavágón. A 19 esztendős játékos már bizonyított az októberi junior-vb-n és a Fradi LEN-kupában lejátszott selejtező mérkőzésein is.
"Mindenki meglepődik majd" – felelte Szécsi Zoltán arra a kérdésre, mit vár ifjú helyettesétől.
Ő csak tudja.
Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
16 perce

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
39 perce

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
39 perce

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
49 perce

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
1 órája

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
1 órája

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik