Már nincs több dobásuk

"Katasztrófaként éltük meg a csapat eddigi szereplését" – mondja a 15 évesekre jellemző, sarkosan lényegre törő módon Kata (a csinos fogszabályozós). "Éreztük, tudtuk, hogy váltani kell a vezetőedző posztján – csatlakozik diáktársához Ádám, a Széchenyi István Gimnázium sport és informatika tagozatos, 9. osztályos diákja – Magam is kosárlabdázom, meg tudom ítélni, hogy össze-vissza játszották a figurákat, teljes káosz uralkodott a pályán."
Tökéletes szakmai látlelet, állapítom meg magamban, és mivel Spiveyék még sehol sincsenek, jut idő egy kis diskurzusra Matus Gáborral, a kilencvenes évek végi, háromszoros bajnokcsapat hátvédjével, aki ma már másodedzőként dolgozik.

"A múlt vasárnapi, Kecskemét elleni kétpontos hazai vereség volt az utolsó csepp a pohárban – magyarázza Matus Gábor. – Mert ha még remekelt volna az Univer, akkor azt mondanám, ilyesmi előfordul. No, de a két csapat egymást múlta alul. Ilyen pocsék idénykezdete még sohasem volt az Albacompnak, amiként az is történelmi tény, hogy a Dombóvártól idén kaptunk ki először hazai pályán…

Jót tenne a lelkeknek egy győzelem

Halm Rolland, a magyar kosárlabdasport históriája talán legfontosabb kosarának szerzője – hat éve, Salgótarjánban az ő mérkőzészáró triplájával verte meg a válogatott Oroszországot, s jutott ki 29 év után az Európa-bajnokságra – a marketingügyekért felel, de mint helyi és országos legendának, természetesen a szakmáról is lehet, s van is véleménye.

"Vasárnap a Debrecent fogadjuk, az egyik legerősebb lehetséges ellenfél, de nincs mese, meg kell vernünk – fejtegeti Halm Rolland. – Nagyon jót tenne a csapat lelkének a győzelem. Predrag Kruscic edzővel valahogy nem mozgott egy hullámhosszon a társaság, már a nyitányon, a Dombóvár ellen látszott, valami nem stimmel. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy Kruscic kudarcot vall. Valaha Bozsidar Maljkovics másodedzője volt a háromszoros BEK-győztes Jugoplastika Splitnél, majd a nemzetközi szinten is jegyzett szlovén Pivovarna Laskót is vezette. Most valahogy semmi sem sikerült neki, azok a módszerek, amelyek a délszláv kosárlabdában működtek, itt csődöt mondtak. Pedig a fehérvári közönség ennél többet érdemel. Még vasárnap is legalább kétezren jöttek ki a Kecskemét elleni meccsünkre, jóllehet tényleg pocsékul szerepel a csapat, s a tévé is élőben közvetítette az összecsapást."

Közben már szállingóznak kifelé a játékosok, megkezdődik a bemelegítés. Amikor Jermaine Spivey is kisétál az öltözőből, Kata (a csinos fogszabályozós) tekintete minden átmenet nélkül bársonyossá szelídül. "Jermaine a kedvencem – rebegi. – És nem is elsősorban azért, mert nagyszerű kosaras…"

Nem illett egymáshoz a csapat és az edző

A nagyszerű kosaras, a fehérvári tinilányok ideálja időközben egykedvűen rágózik a nézőtér első sorában.
"A csapat váza nem alakult ki, az edző és mi, játékosok, nem illettünk egymáshoz – magyarázza az amerikai légiós. – Káosz uralkodott a pályán. Hogy fellélegeztem-e, amikor Kruscicot elküldték? Csöppet sem. Fellélegezni csak akkor lehet, ha vasárnap megverjük a Vadkakasokat. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nekünk, játékosoknak sincs már több dobásunk. Most már itt az új edző, nem hivatkozhatunk semmire. Ki kell mennünk a pályára, és muszáj győzni!"
Aztán feláll, és bekocog a pályára, mert Fodor Péter is megérkezett. Frissen borotvált, szemmel láthatóan ég a tettvágytól.

"Egyszerű, gyors, pontos, alkalmanként látványos kosárlabda, ez a szakmai ars poeticám – magyarázza a tréner. – Azt hiszem, nagy varázslatra ilyen körülmények között nincs is lehetőség. Mindössze néhány ismerkedő edzésre jut idő a Debrecen elleni találkozóig. Az az elvem, hogy a játékosállományhoz kell igazítani a taktikát, azaz a kabáthoz kell varrni a gombot, és nem fordítva. Túl sok ismerkedésre egyébként nincs is szükség, néhány hete még az általam irányított Dombóvár játszott az Albacomp ellen, le is győztük a fehérváriakat."

Egy bajnokság, két kupa és hat gyerek

A Körmendről elszármazott, jelenleg Pécsett élő szakember a pályafutása csúcsának az évezred elején Pakson töltött éveket tekinti: "Tökéletesen elégedett lennék, ha annyi ideig, és olyan sikeresen tudnék dolgozni Székesfehérvárott, mint az Atomerőműnél. Egy bajnoki cím, két Magyar Kupa – soha rosszabbat! Tudja, hat gyermekem van, köztük két ikerpár, s bár a két nagyfiú, Gergely és Márton már önálló, felnőtt férfi, azért nem egyszerű eltartani egy ekkora családot…"
Még álmodozunk egy kicsit ("Hej, de szép is volt, amikor 2002-ben mindkét fiam a kezem alatt játszott, s úgy nyertünk bajnokságot a Pakssal!"), aztán elkezdődik az edzés.
Spivey úgy dobja a ziccert, mint Michael Jordan, Rod Flowers úgy szedi a lepattanót, mint Dennis Rodman, Bencze Zoltán centerjátéka pedig Hakeem Olajuwont idézi.

Közben letelik az elbliccelt matekóra is, ideje visszalopózni a suliba, a négy kilencedikes megindul a kijárat felé. Kata (a csinos fogszabályozós) még odasúgja Ádámnak: "Fogadjunk, hogy Jermaine vasárnap legalább egy negyvenest dob a Vadkakasoknak…"


Nagy Gábor, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője szigorú ember. Ha valamikor indokolt volt a kemény kéz politikája, akkor most feltétlenül az.
"Megmondtam a játékosoknak, addig nem kapják meg a prémiumukat, másképpen fogalmazva a jövedelmük mozgóbér jellegű hányadát, amíg nem állnak a tabellán az első négy között – fejtegeti az ügyvezető. – Abban a pillanatban, amint felléptek a táblázat első négy helyének valamelyikére, visszamenőleg jogosultak lesznek erre a pénzre. Az összesre. De addig egy vasat sem kapnak az alapbérükön felül. Mert azt senki se mondja nekem, hogy csak az edző volt a felelős az eddigi vesszőfutásért. Nem azt állítom, hogy szándékos edzőbuktatás, teljesítmény-visszafogás történt, de hogy többen nem feszültek meg a pályán a győzelemért, azt a vak is látta. Most a játékosok térfelén van a labda, nincs helye mellébeszélésnek. Mint a Bibliában, a bárányt feláldoztuk, most már nincs kire mutogatni az újabb vereség esetén."