Sok a hiányzó, de nyerni kell!

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2005.11.15. 00:45
Címkék
Dél múlt néhány perccel, amikor Lothar Matthäus és stábja számolni kezdte a Görögország elleni találkozóról távolmaradó labdarúgókat. Egy, kettő, három, négy… tizenegy, tizenkettő! Talán még az osztályfőnöki óra előtt jelentő hetesnek is nehéz lenne összeszedni, hány hiányzó akad… Mert nézzük csak: Gera Zoltán, Kovács Zoltán, Kerekes Zsombor, Rajczi Péter, Szabics Imre, Takács Ákos és Nikolov Balázs eleve nem rúghat labdába ezekben a napokban, Vanczák Vilmos, Huszti Szabolcs, valamint Juhász Roland az utánpótlás-válogatottat erősíti, és ha ez nem lenne elég, a hétfői ultrahangos vizsgálat kiderítette, hogy Stark Péter és Buzsáky Ákos is lemondhat az athéni túráról. Utóbbi nem is gyakorolt együtt a többiekkel, Váczi László masszőr társaságában rótta a köröket. Hogy csak kocogott, azt izomfáradtsággal magyarázta, és a kórházi vizit is ezt a diagnózist támasztotta alá: a játékos szervezetében olyan gyulladást mutattak ki, amely a has- és lágyékizmoknál okoz fájdalmat terhelés esetén.

Stark Péter nagyjából a foglalkozás felénél szállt ki – közvetlenül azután, hogy indította Lothar Matthäust.

"Legalább pontos volt az átadás… – jelent meg egy halvány mosoly a hátvéd arcán. – Elrúgtam a labdát, aztán szúrást éreztem a térdemben, majd zsibbadást. Mit mondjak, nem volt kellemes. Az sem, amikor megtudtam, hogy a külső porc megsérült, s emiatt nem léphetek pályára szerdán, majd még két hétig. Holott nagyon készültem a huszadik válogatottságomra, ráadásul jó formában is éreztem magam…"

Hogy ne csak 17 játékos keljen útra kedd délben, a kapitány afféle "last minute-akció" keretében meghívta a ferencvárosi Tőzsér Dánielt, mondván, a fiatalember számára ez komoly lehetőség a bizonyításra. Majd hozzátette: persze, a többieknek is az.

Szavazás

Ön szeretné, hogy Lothar Matthäus maradjon a kapitány?

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
10 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
20 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
34 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
38 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
38 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
1 órája

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik