Romário osztja a kártyát

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2005.11.15. 00:45
Címkék
Romário: gólok mindörökké!
Romário: gólok mindörökké!
Romário: gólok mindörökké!
Romário: gólok mindörökké!
Romário: gólok mindörökké!
Romário: gólok mindörökké!
Nem hozott jelentős változást a hét végi forduló, legfeljebb anynyit, hogy a bajnoki címért reális eséllyel küzdő három csapat közül csak kettő nyert, így a versenyfutás a Corinthians és az Internacional párharcává zsugorodott – persze a hátralévő négy fordulóban még sok minden történhet.

A játéknap legszebb győzelmét az Inter aratta, amely a címvédő Santos vendégeként (egész pontosan a Sao Caetano pályáján, zárt kapuk mögött, a Vila Belmiro-stadion betiltása miatt) vágott négyet, végleg elvéve Nelsinho Baptista csapatától a Libertadores-kupa-indulás eddig is halovány reményét.

"Sikerült kihasználnunk, hogy a Santos játékosai elvesztették a motivációjukat a szezon hajrájában" – világított rá a lényegre Pedrigao, az Inter középpályása. Tény, hogy a Santos az utóbbi négy bajnokiját elveszítette (az előző fordulóban a Corinthians még meg is alázta 7–1-gyel), márpedig ilyen szériát egyszer sem produkált a gárda az országos bajnokság 1971 óta íródó történetében.

A listavezető Corinthians nem parádézott, de a Portót megjáró Carlos Alberto fejesével így is begyűjtötte a létfontosságú három pontot a Coritiba ellen. "Senkit sem érdekel, hogy akadoztak a támadásaink, a lényeg, hogy még egy lépéssel közelebb kerültünk a címhez" – nyilatkozta a Cort gardírozó Antonio Lopes.

Romário két gólt szerzett a Fluminense ellen, oroszlánrészt vállalva abban, hogy egykori csapata kénytelen legyen lemondani bajnoki álmairól (a Flunak csak matematikai esélye maradt), Négy fordulóval a zárás előtt Romário három találatra van a góllövőlistát 21 góllal vezető Róbsontól (Paysandu) – ne feledjük, majdnem 40 esztendősen!

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - 38. forduló
Santos–Internacional 0–4 (Alex 27., 37. – a másodikat 11-esből, Rafael Sóbis 76., 90.)
Coritiba–Corinthians 0–1 (Carlos Alberto 23.)
Vasco–Fluminense 2–0 (Romário 6., 92. – az elsőt 11-esből)
Palmeiras–Sao Paulo 2–1 (Daniel 66., Juninho 70., ill. Richarlysson 61.)
Figueirense–Fortaleza 1–0 (Edmundo 34.)
Paysandu–Atlético MG 0–2 (Zé António 51., 80.)
Botafogo–Paraná 2–0 (Ramon 32., Juca 86.)
Ponte Preta–Flamengo 2–2 (Evando 24., 69., ill. Leonardo Moura 32., Diego Souza 72.)
Goiás–Atlético PR 4–2 (Rodrigo Tabata 19., Júlio Santos 31., Paulo Baier 34., Souza 49., ill. Lima 15., Finazzi 24.)
Juventude–Sao Caetano 3–1 (Enílton 37., 63., Marcelinho 43., ill. Edílson 56.)
Cruzeiro–Brasiliense 1–0 (Alecsandro 4.)

Az élcsoport: 1. Corinthians 77 pont, 2. Internacional 71, 3. Fluminense 68, 4. Goiás 67, 5. Palmeiras 61, 6. Cruzeiro 60
Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
18 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
18 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
58 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik