Félelmetesek lesznek a franciák

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2005.11.09. 02:41
Címkék
Története során a legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el két hete a női válogatott Tapolcán. A felsőház 5. csoportjában, Európa-bajnoki selejtezőn Anglia 13–0-ra győzte le a mieinket, és máris itt a következő feladat: az Eb-n is részt vevő Franciaország otthonában kellene minél reménykeltőbb eredményt elérni, ám az erőviszonyok alapján nem a magyar csapat a találkozó esélyese – szerda este 19 órakor Les Allies-Blois-ban játszik egymással a két válogatott.

"Az angolok elleni bukást követően kellene felállnunk a padlóról, ám ez nem tűnik egyszerű feladatnak. Bízom benne, hogy a franciák ellen már minden jól alakul, s bár a pontszerzés álomnak is tűnhet, természetesen nem feltartott kézzel megyünk fel a pályára" – mondta Telek András szövetségi edző, akinek gondot okoz, hogy keresztszalag-szakadása miatt a franciaországi idegenlégiós, Milassin Erzsébet nem lehet ott az együttesben.

A válogatott várhatóan a Szvorda – Bangó, Paraoánu, Méry, Sümegi – Jakab R., Szekér, Smuczer, Pádár – Czuder, Fenyvesi összeállításban lép pályára, a kispadon Kövesi, Sebestyén, Kanta, Gáspár, Fogl, Tóth G. és Tájmel ül majd.
Legfrissebb hírek

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
15 perce

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
28 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
40 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
8 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik