Ötnél tart a Benfica

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2005.10.24. 01:47
Címkék
Zsinórban ötödik bajnokiját nyerte meg a Benfica (ilyen sorozatot még Giovanni Trapattoni sem produkált az előző, bajnoki arannyal záruló évadban), és bár a piros-fehér alakulat ezúttal a nem túl acélos Amadorát gyűrte le, a helyi sajtóban csak dicsérő szavakkal illették Ronald Koeman fiainak produkcióját. A legtöbb elismerés a két gólszerzőnek, Andrej Karjakának és Nuno Gomesnek jutott: az orosz légiós törte meg a vendégek ellenállását, a góllövőlistát vezető Gomes pedig nyolcra növelte találatai számát.

"Sokáig hiába mentünk előre, egyszerűen nem tudtunk helyzetbe kerülni. Éppen ezért volt annyira fontos az első gólunk, hiszen az ellenfél ezt követően már kénytelen volt kitámadni és átengedni a terepet a kontráinknak" – mondta a lefújást követően Koeman.

A Braga megerősítette pozícióját az első helyen, miután a forduló előtt vele egyetemben veretlen Boavistát két vállra fektette. Jesualdo Ferreira legénysége mellett csak a Nacional nem kapott ki a bajnokságban.

Nem a legszerencsésebben mutatkozott be Paulo Bento a Sporting kispadján, a frissen kinevezett edző csapata ugyanis éppen csak egy pontra volt jó az erősnek nehezen nevezhető Gil Vicente vendégeként.

Superliga - 8. forduló
Benfica–Amadora 2–0 (Karjaka 49., Nuno Gomes 62.)
Braga–Boavista 1–0 (Andrés Madrid 30.)
Gil Vicente–Sporting 2–2 (Gregory 50., Carneiro 69., ill. Douala 45.,Liedson 90.)
Belenenses–Rio Ave 1–2 (Meyong 25., ill. Milhazes 60., Cleiton 70.)
Marítimo–Naval 2–1 (Kanu 22., Manduca 27., ill. Gilmar 76.)
Pacos Ferreira–Penafiel 2–2 (Edinho 40., 42., ill. N'Doye 19., 90.)
Académica–Leiria 1–3 (Marcel 8., ill. Ferreira 25., 80., Fábio Felício 77.)
Setúbal–Guimaraes 0–1 (Saganowski 36.)

Az élcsoport: 1. Braga 20 pont, 2. Benfica 16, 3. Nacional 15 (7 mérk.), 4. Porto 14 (7)
Legfrissebb hírek

A sport jövője itt kezdődik, állítja Sterbenz Tamás a Netrisk Sport és Innováció Konferenciáról

Egyéb egyéni
7 perce

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
6 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
6 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik