Szoros csata, fájó vereség

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2005.10.22. 02:48
Címkék
Az első összecsapás biztatóan indult, a BL-csata második fordulójában Boros Tamara pillanatok alatt 6:1-es előnyre tett szert – igaz, a gyorsaság a két csapat küzdelmére a későbbiekben nem volt jellemző, a világranglista hetedik helyén álló Boros például csak öt szettben tudta legyőzni Vu Csia-tut. A statisztikás Li Jia Wei, illetve Jen Szu párharca csak döntő szettben dőlt el – oda.A nap egyetlen gyors vereségét Póta Georgina szenvedte el, őt sima három szettben múlta fölül a németek egyéni, páros és csapat Európa-bajnoka, Nicole Struse. A német nagyon magabiztos volt, Póta csak a harmadik játszmában vezetett, ám előnye hamar odaveszett, és a Kroppach fordított (1:2). A következő meccsét Boros csak nagy küzdelem árán tudta megnyerni, az ötödik szettben öt meccslabdát is hárított, majd amikor hozzá került az előny, élt az adódó lehetőséggel, és egyenlített (2:2). A mindent eldöntő csatát Li Jia Wei vívta Vu Csia-tuval. A Statisztika légiósa gond nélkül megnyerte az első két játszmát, aztán a németek fiatal kínaija magára talált, olyannyira, hogy végül ő győzött a maratoni hosszúságú csatában, a Statisztika tehát saját otthonában kapott ki a Bajnokok Ligája második fordulójában. BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Statisztika–Kroppach (német) 2:3
Boros Tamara–Vu Csia-tu 3:2 (7, –8, 6, –6, 5), Li Jia Wei–Jen Szu 2:3 (–7, 6, –10, 5, –8), Póta Georgina–Struse 0:3 (–7, –5, –7), Boros Tamara–Jen Szu 3:2 (–8, 8, 10, –10, 14), Li Jia Wei–Vu Csia-tu 2:3 (11, 8, –5, –6, –8)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik