A bajnokok aranyra áhítoznak

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2005.10.22. 02:48
Címkék
Szombaton a debreceni Főnix-csarnokban rendezik meg az idei csapat Európa-bajnokságot, amelyen a férfiaknál győzelmi esélyekkel, a hölgyeknél pedig a tisztes helytállás reményében lép tatamira a magyar válogatott.
Ragyogó idényt produkáltak a férfi dzsúdósok, a májusi rotterdami Eb-n Braun Ákos arany-, Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett, míg Bor Barna az ötödik helyen végzett: ezzel az erősebb nem pontversenyében a magyar csapat lett a legeredményesebb – a szabályok szerint már ez garantálta volna, hogy a magyarok részt vehessenek a csapat Eb-n.Ezt követően a szeptemberi kairói vb-n Braun újra a csúcsra ért, Ungvári a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Hadfi Dániel a hetedik helyen zárt – ilyen előjelek után nem csoda, hogy a magyar válogatottat a debreceni kontinensviadal aranyérmének megszerzésére is esélyesnek tartják. A felsoroltak közül Bor még nem teljes értékű harcos, ám tatamira léphet az olimpiai és világbajnok Kovács Antal is, vagyis tovább erősödik a gárda. A riválisok közül talán a franciák érkeznek a legerősebb csapattal, de az orosz vagy az izraeli együttes legyőzése is nagy fegyvertény bármelyik válogatott számára.A hölgyeknél a rendező jogán indulhat a magyar csapat, amelyben többnyire még junior-, sőt, ifjúsági korú sportolók kapnak helyet, tőlük tisztes helytállást vár a szakvezetőség.Debrecen ebben az esztendőben immár az ötödik világversenynek ad otthont – legutóbb 1981-ben rendezett hasonlóan rangos nemzetközi dzsúdóversenyt –, és a város nem sajnálta a szükséges támogatást megadni a szervezőknek. Az összköltség 22 millió forint, ebben benne foglaltatik a két vadonatúj tatami, amelyet a verseny után a helybéli dzsúdósok vehetnek birtokukba.Tatami-tények
CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG
Helyszín:
CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG
Helyszín:
Debrecen, Főnix-csarnok
Időrend: 15.00: megnyitó; 15.15: elődöntők; 16.30: bronzmérkőzések; 18.00: döntők
Belépők ára: egységesen 800 forint

FÉRFIAK
Résztvevők:
Franciaország, Oroszország, Izrael, Magyarország
Címvédő: Franciaország
Magyar indulók: Burján László és Hammer Erik (60 kg), Ungvári Miklós és Neu Gábor (66), Braun Ákos és Madarász Attila (73), ifj. Nagysolymosi Sándor és Kállai Zoltán (81), Rajcsányi Gergő és Szabó Csaba (90), Hadfi Dániel és Kovács Antal (100), Csizmadia Zoltán és Bor Barna (+100)

NŐK
Résztvevők:
Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia, Magyarország
Címvédő: Franciaország
Magyar indulók: Perge Ilona és Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig és Tóth Lilla (52), Baczkó Bernadett és Hegedűs Dóra (57), Szabó Brigitta és Szigetvölgyi Brigitta (63), Dávid Zsuzsanna és Keliger Zsuzsanna (70), Tamási Ibolya (78), Horváth Bernadett (+78)
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
6 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
6 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
7 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik