Közel, Keleten, s néha itthon

– Ágika, nagyon sportos benyomást kelt.
– Most fejeztem be a délelőtti úszást a Hotel Héliában. Összefutottam Novák Ilonkával, s jól kibeszélgettük magunkat.
– Melyik úszásnem a kedvence?
– Világéletemben gyorsban úsztam, de fél éve itt, Pesten szálltam fel a trolibuszra, amikor a sofőr hirtelen elindította a járművet. Félig még a lépcsőn voltam, persze nem engedtem el a kapaszkodó rudat, a jobb vállamban három, a balban két ligament elszakadt.

Szalagszakadás a trolibuszon

– Micsoda?
– Ligament. Tudja, magyarul hogy mondják…, na, megvan, ínszalag! Szóval elszakadt. Tel-Avivban egy magyar származású sebész meg akarta operálni. Engem ugyan nem műtenek meg – mondtam, de azóta csak félig-meddig tudom emelni a karomat, és inkább csak mellben úszom, meg jobbára a lábammal.
– Mit szól hozzá, hogy ott lesz a kéznyoma a falon?
– Hetekkel ezelőtt telefonáltak a Hemingway-alapítványtól. A férjem azt mondta, ha kifizetik az útiköltséget, nyugodtan menjek el.
– És? Kifizették?
– Nemcsak hogy kifizették, hanem taxival vittek be a reptérről! Egy hölgy a kofferomat is cipelte, mondtam is neki, elbírom én.

Négy nyelven beszél, de magyarul számol

– Herzlijában hogyan él? Sétál, tornázik még a tengerparti sétányon?
– Minden reggel másfél órát! Az azért óriási dolog, hogy Izraelben nem kell télikabátot venni meg fűteni, és ott van a tenger. Egy magyarnak szédületes élmény.
– Mert, ugye, nincs tengerünk…
– De volt! Itthon a Héliába járok. Egy évben háromszor vagyok itthon.
– Itthon, így mondta. Hány nyelven beszél?
– Magyarul, héberül, angolul, németül.
– És milyen nyelven álmodik?
– Semmilyen nyelven, mert altatóval alszom, és nem álmodom.
– Azt mondják a tudósok, az az "igazi" nyelve az embernek, amelyiken számol.
– Egy, kettő, három… természetesen magyarul. Érdekes, azt mondják, nehéz a héber, de én pillanatok alatt megtanultam. Amikor kint maradtam Melbourne-ben az 1956-os olimpia után, el akartam utazni Németországba az ismerőseimhez, de nem volt pénzem a repülőjegyre. Felléptem egy éjszakai lokálban…
– Komolyan?
– A legkomolyabban. Gerenda- és szalaggyakorlatokat mutattam be. Annyi pénz jött össze, hogy oda-vissza meg tudtam venni a jegyet. Németországban öszszefutottam Dückstein Zoli bácsival, aki Sárkány Pista edzője volt. Ő kérdezte, miért nem megyek ki a Maccabi-játékokra? Kimentem, de gerendát nekem kellett vinnem, mert Izraelben nem volt. Aztán győztem, és Ben Gurion, az államalapító miniszterelnök gratulált. Megkérdezte, tudok-e héberül. Na, utána kezdtem el tanulni a nyelvet…

Két felnőtt fia amatőr sportoló

– Hogy van a családja?
– Köszönöm, remekül. Másodszor is férjhez mentem, az uramat kint ismertem meg. Negyvenkét és negyvenhárom éves koromban szültem a két fiamat, Rafaelt és Danielt. Valamelyikünk majdnem mindig itthon tartózkodik a Paulay Ede utcai lakásunkban.
– Ez még a régi lakás?
– Dehogy, az az Üllői úton volt, ám lebombázták a háborúban. A teljes egzisztenciánk megsemmisült. Pedig édesapám tehetős ember volt, elsőként ő exportált Magyarországról dobozolt sonkát. Szegényt elgázosították, én hamis papírokkal, Szalkszentmártonban vészeltem át a háborút. Amikor bejöttek az oroszok, cseberből vederbe estem, 1956 után a bankbetétemet is elkobozták. Azóta sem tudtuk visszaperelni.
– De azért boldog, nem?
– Persze, boldog vagyok, a fiaim gyönyörű, sportos férfiak, az egyik most volt hullámlovagolni a Maldív-szigeteken. Nekem már nem kell pénz, a lényeg, hogy egészség legyen. A pénzzel csak baj van, folyton számolni kell. De ha van, magyarul számolom! ---- A ---- K