"Legyen végre béke köztünk!"

Pörgős másfél óra az edzők körében

Mondhatnám azt is, hogy előadást tartottam a pro-licences tanfolyam hallgatóinak, de sokkal inkább jellemezte ezt a találkozót az, hogy jót beszélgettünk. A témát természetesen a futball s azon belül is a magyar labdarúgás adta. Mondhatom, volt miről beszélni, hiszen ez a téma már-már kiapadhatatlan. Igyekeztem minél több információt megosztani az edzőkkel a pályafutásomról, a szakmai észrevételeimről s mindarról, amit ettől a csodálatos sportágtól életem során kaptam. A tanfolyam hallgatói is remek partnernek bizonyultak, hiszen megannyi kérdéssel ostromoltak, s így igencsak tartalmas másfél órát töltöttünk el együtt. Nincs végső konklúzió, talán csak annyi, amiben valamennyien egyetértettünk: a klubok képviselői és a mindenkori szövetségi kapitány között szükséges a rendszeres kommunikáció, a párbeszéd s a kapcsolattartás.

Szemtől szemben Kisteleki IstvánnaL

Nos, erről a témáról ennyit, hiszen azért mindent, ami a szakmai beszélgetés keretében elhangzott, nem szeretnék a nyilvánosság elé tárni. Bizonyára azt gondolják most sokan, hogy megint kifakadok, indulatos mondatokkal rukkolok ki a helyzet miatt, amelybe itt, Magyarországon tulajdonképpen akaratomon kívül belekerültem, de szó sincs erről. Nincs kedvem ezredszer belekezdeni valamiféle hatásos monológba, érveket felsorakoztatni, az eredményeinket, a csapattal elért részsikereinket emlegetni, csak azért, hogy esetleg újabb vihart kavarjak. Ez az adok-kapok – vagy nevezzük inkább hatalmi harcnak – csak az újságoknak jó, a lapok mindennap szenzációt tálalhatnak, de én ennek sohasem voltam a híve. Nem szeretnék újból az újságon keresztül üzenni, és ehelyett azt javaslom, mondjuk, a ligaelnök Kisteleki Istvánnak, aki az utóbbi időben meglehetősen hevesen támadott, hogy üljünk le szemtől szemben, és beszéljünk nyíltan mindenről. De nem csak vele, bárkivel megvitatom a helyzetet, akinek baja van velem, nincs titkolnivalóm, a magyar futball érdeke is azt kívánja, hogy legyen végre béke köztünk. Arról sem kívánok ezredszer beszélni, hogy én Magyarországon akarok maradni, és folytatni szeretném az elkezdett munkát.

A szurkolók szeretete ad még pluszerőt

A szándékaimról mindenki tud, ám ha valakinek az volt a célja, hogy elüldözzön innen, elvegye a kedvem a magyar válogatottól, annak csalódás lesz, amit én gondolok. Maradni akarok, történjék bármi, bár ha úgy döntenek a vezetők, hogy mennem kell, akkor sok sikert kívánok az utódomnak, hozzátéve, nagy csalódás lenne a számomra, ha így alakulnának a dolgok. Bevallom, megpróbálom kerülni most a nyilvánosságot, éppen ezért az Újpest–Ferencváros rangadóra sem mentem ki, nem szeretném sem így, sem úgy befolyásolni a döntéshozókat, no meg a közvéleményt. Bár így is felejthetetlen élményekben volt részem, a szurkolóktól rengeteg szeretetet kaptam, és talán ezért is ragaszkodom ennyire a magyar válogatott kispadjához. A drukkerek pontosan érzékelik és látják az erőfeszítéseinket s azt, hogy honnan indultunk, és hogy ez idő alatt mennyi mindent értünk el." ---- K ---- &