Jól kiütötték magukat

Rendőr? Egy se. Félelem? Ugyan már! Elmúltak azok az idők, amikor a fővárosban holmi telefonbejelentésre szirénázó autókból állig felfegyverzett biztonságiak pattantak ki, feltéve a kérdést a nagykanizsai társaságnak: "Maguk mit akarnak azokkal a kéziszerszámokkal?!"

No igen, a baseballütő híre megelőzte sportágát: "rossz" fiúk, kidobóemberek, jó tizenöt esztendeje kezükbe vették – nagy kár, hogy csupán önvédelem céljából. Jó esetben…

"Labda!"– üvöltenek az "alvajárók", bizonyítván, hogy éberek ők, és hogy nincs szükségük torokgyógyszerre. Fájdalomcsillapító ellenben nem jönne roszszul, legalábbis annak a nézőnek, akit a figyelmeztetés ellenére fejbe kólint a bemelegítés alatt egy pályán kívülre tévedő labda.

Bajnoki serleg két rekesz sör között

Az incidens arra feltétlenül jó, hogy felmérjük, ez bizony ugyanaz a típus, amellyel az Újvilág egyik kedvenc sorozatában, az MLB-ben százezrek előtt vitézkednek a játékosok. "Ugyanaz, még a felszerelés is, csak a nagyságrendekkel olcsóbb változat"– erősíti meg Vida Péter, a rendkívül készséges főtitkár, miközben a serleggel a büféhez sétál. Két rekesz sör közé helyezi a majdani győztes jutalmát, itt állítólag biztonságban van. Mini hot dog 200 forint, zsíros deszka 100-ért, azaz az egyik egy dollár, a másik 50 cent, az árak tekintetében legalább a New York Yankees stadionjában érezhetjük magunkat.

Még életében nem látott focimeccset (sem)

"Hajrá, Szentendre!"– harsogja egy felest követően Kati néni, a "vendégszurkolók" hangadója, aki egy percig sem titkolja: életében nem látott focimeccset (ezek szerint baseballt meg pláne nem), de nagyon szurkol a csapatnak, hiszen idevalósi, szentendrei. Amúgy pedig az óriási ricsaj csalta le házacskájából – a zajt két termetes hangfal és egy erősítő szolgáltatja. A dübörgő zenét végre a szpíker váltja, aki bemutatja a csapatokat: előbb a "hazaiakat", a megfelelő pálya hiányában idegenben fellépő Óbuda Brick Factory nevű társaságot, majd a "vendégeket", a Szentendre Sleepwalkers együttesét. Utóbbi játékosainak felsorolásába kis híján beleremeg a Duna menti kicsinyke város, a két kis lelátó tele, a domboldalt is körbeállják az emberek ("Ezek a legjobb helyek!"– avat be Vida úr), sőt a fűben sem nyuszik ülnek. Összegyűlünk vagy ötszázan, hiába, no, ez már a döntők döntője, a felek hetedik összecsapása: "téglások" vagy "alvajárók", "alvajárók" vagy "téglások" – show ez a javából.

A pálya salakos, a bázisok otthonául szolgáló részét (belső mezők) a 21-es mezben feszítő Várkonyi Attila tisztítja meg a kezdést megelőzően: a traktorszerű autó húzza magával azt a hálós eszközt, amely szép egyenletessé varázsolja a területet. A szentendrei fiatalember munkáját jól végezve huppan le a cserepadra – Kati néni őt is megtapsolja, biztatja. Csak nem sejt valamit?

Az első pontra nem kell sokat várni, az óbudaiak jól ütik meg a Németh Gergő által dobott labdákat, Zalabai Zsolt "ér haza". A talaj, a fű finoman fogalmazva sem egyenletes a külső zónában, így elég egy ravasz ütés, a pattogó labda tréfát űz az őt megszelídíteni akaró játékosokból. "Csere!" – kiabálja biztos magyarsággal Isihara Kozujosi, a Szentendre japán mestere (1993 óta két évre küld edzőket Magyarországra egy távol-keleti önkéntes szolgálat), mikor is a harmadik iningben int a háromnegyed órája még a pályamunkás szerepét betöltő cseredobónak, Várkonyinak: "Fiam, rajtad a sor!" Kati néni eksztázisban, a jelek szerint kedvencre lelt.

Kabátok le, simogató a napsütés, igazi baseballidő (ilyen is van!), ahogy az érintettek mondják. A napszemüveg mellett elkél hát a sapka is – természetesen a baseballsapka! Egy másik kellék, amely hazánkban lekörözi népszerűségben a sportágát. A nézők 95 százalékának ott a fején, a fáradni látszó Kati néni azonban a kendőre esküszik.

"Fogd meg!"– szól a kiáltás kivételesen nem egy játékosnak, hanem egy gazdinak címezve. Utóbbi sikerrel jár, a pályán száguldó labda felé igyekvő kutyát az egyméteres kerítés tetején az utolsó pillanatban sikerül jobb belátásra bírnia. Mesélik, az elmúlt meccsek egyikén ez nem jött össze, így a farkát hevesen csóváló, a játékba előszeretettel bekapcsolódó eb miatt kényszerszünetet kellett elrendelni.

A hatodik ining sorsdöntőnek tűnik: az 1988-as olimpián is szereplő kínai Hsziong Hsziao-po dobásait könnyűszerrel ütik meg az "alvajárók", Illyés Imre "home runt" (tudják, amikor az ütőnek sikerül úgy eltalálnia a labdát, hogy az a pálya felett átszállva a külső kerítés mögött landol) is elér, éljenez a publikum, 0–2-ről 6–2-re fordít a Szentendre. Nagy kár, hogy a szép lassan hazainduló Kati néni ebből kimarad – neki elég volt az itt eltöltött két és fél óra, ilyen hosszú "focimeccsre" nem számított…

A NOB-ra azért kiakadtak

"Te vagy a király!"– üvöltik az óbudai cserepadról. A több poszton is bátran bevethető király, azaz Zalabai Zsolt mosolyog a felvetésen. Amúgy is ez jellemző rájuk: mosoly, mosoly és mosoly. Látszik rajtuk, imádják, amit csinálnak. Nem érdeklik a sportágukat kritizáló vélemények (no jó, bevallják: a NOB-vezetők álláspontja azért kiakasztotta őket, midőn Szingapúrban levették a sportágat az olimpiai műsorról), sportolóknak hiszik magukat, akik fizetnek is érte, hogy játszhassanak. Becsülendő. A nagy tét ellenére is mosoly az arcokon, igaz, a három és fél órás csata végeztével a szentendreiek csendben néznek maguk elé. A 8–7-re diadalmaskodó óbudai legények, az újdonsült bajnokok eközben örömtáncot járnak, este buliba indulnak, másnap a suliban, a munkahelyen büszkén mesélik: ők bizony jól kiütötték magukat… ---- K ---- &