Szabó Csaba is válogatott lett

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.10.17. 01:13
Címkék
Braun Ákos  aki az Eb- és a világbajnoki címe után először küzdött hazai tatamin  nagy tapsot kapott szombaton az UTE cselgáncstermében, de a 90 kilósok fináléja után volt a legnagyobb a hangzavar: az esélyesebbnek tartott junior-világbajnoki ezüstérmes Rajcsányi Gergőt ugyanis legyőzte a szegedi Szabó Csaba. Több szenzációval nem szolgált az idei ob, a legtöbb kategóriában az esélyeseké lett az arany.
A bajnokság rangját emelte, hogy néhány súlycsoportban az Eb-csapattagságot lehetett kiharcolni. Így került Burján László (60 kg), a vb-bronzérmes Ungvári Miklós, Neu Gábor (mindkettő 66), Braun Ákos (73), Nagysolymosi Sándor (81), Rajcsányi Gergő (90), Hadfi Dániel, Kovács Antal (mindkettő 100), Bor Barna és Csizmadia Zoltán (mindkettő +100) mellé a csapatba Hammer Erik (60), Madarász Attila (73), Kállai Zoltán (81) és Szabó Csaba (90). Debrecenben a férfiak Oroszország, Franciaország és Izrael legjobbjaival mérik össze a tudásukat – a fenti összeállítás alapján nem kétséges, a mieink is esélyesek az aranyérem megszerzésére. A férfiakra a héten két küzdelmi edzés vár (kedden Budapesten, majd szerdán Kecskeméten), pénteken pedig már a Főnix-csarnokkal ismerkednek.Hasonló a programja női válogatottunknak is, amelyben Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia ellen Perge Ilona, Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig, Tóth Lilla (52), Baczkó Bernadett, Hegedűs Dóra (57), Szabó Brigitta, Szigetvölgyi Brigitta (63), Keliger Zsuzsa és Dávid Zsuzsa (70), Tamási Ibolya és Horváth Bernadett (+78) léphet majd tatamira.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik