Ingatag az ingatlanhelyzet

VARGA T. RÓBERTVARGA T. RÓBERT
Vágólapra másolva!
2005.10.13. 03:29
Címkék
Szerdai lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy a Magyar Sportújságírók Országos Szövetségének keddi rendezvényén a Fradit Féltők Társaságának három tagja, Jakabházy László, Nagy Zoltán és Takács Tibor arról beszélt, hogy a nyáron az Üllői úton befektetni szándékozó vállalkozók több mint 1.5 millió forintos ajánlatát juttatták el Furulyás Jánoshoz, a Ferencváros elnökéhez. Egyikük később elmondta, a tervezet ügyében szerettek volna részt venni a klub egyik elnökségi ülésén, ám erre nem kaptak engedélyt, sőt, kiküldték őket a teremből.
Erre reagálva Horváth K. József, az FTC kommunikációs osztályvezetője a következő közleményt juttatta el lapunkhoz: "A Ferencvárosi Torna Club nemcsak válaszolt a Nagy Zoltán által képviselt befektetőknek, hanem többször egyeztetett is velük. Az egyeztetések nyomán a befektetőjelöltek módosították is ajánlatukat. Szándékukat azonban az Üllői úti ingatlan helyzetének tisztázásához kötötték. Mint az köztudomású, a kormányzat minap úgy döntött, hogy nem ír ki pályázatot a területre, nem kívánja saját hatáskörében rendezni az ingatlan hasznosítását. Jelenleg pedig éppen arról folynak a tárgyalások a Nemzeti Sporthivatal és az FTC illetékesei között, hogy az állam milyen feltételekkel adja át a Ferencvárosnak az Üllői úti terület vagyonkezelői jogát. Ha ebben a kérdésben létrejön a megállapodás, akkor a Ferencváros írhat ki pályázatot a terület hasznosítására, amelyen természetesen a Nagy Zoltán által képviselt befektetői csoport is indulhat."

Horváth K. jelezte: az egyesület elnökségi ülésére Furulyás János a nevezett személyeket nem hívta, így el sem küldhette őket. A kifektetett befektetők című, szerdán megjelent írásunkkal kapcsolatban pedig Takács Tibor pontosítást kért: az MSÚSZ rendezvényén a felügyelőbizottság elnökeként vett részt. A témához nem szólt hozzá, csak kérdést tett föl, így részéről nem hangzott el, hogy Furulyás Jánost el kellene távolítani az elnöki tisztségből.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik