Nem volt miben csalódnunk

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.10.12. 01:40
Címkék
Kedden véget ért a világbajnokság első szakasza, az utolsó egyéni érmeket osztották ki férfi tőrben és női kardban. Versenyzőink ezúttal nyolc közé sem kerültek, Csaba Edina 13. és Juhász Bence 27. helyezése a legjobb teljesítmény.
Csaba Edina tehetetlen volt az amerikai Jacobson ellen
Csaba Edina tehetetlen volt az amerikai Jacobson ellen
MTI
Csaba Edina tehetetlen volt az amerikai Jacobson ellen
Csaba Edina tehetetlen volt az amerikai Jacobson ellen
Csaba Edina tehetetlen volt az amerikai Jacobson ellen
MTI
Csaba Edina tehetetlen volt az amerikai Jacobson ellen
Szépíthetjük, de az az igazság, hogy a világbajnokság keddi versenynapja volt az, amely csak pozitív meglepetést hozhatott volna számunkra. Másként fogalmazva: nagy csalódás nem érhette a honi szurkolókat.

Igen, a realitások szerint férfi tőr és női kard egyéniben nem lehettek (v)érmes reményeink.
Már a 64-es táblára kerülés közben megfogyatkoztak a mieink, a nőknél hárman, Csaba Edina, Sznopek Gabriella és Nagy Orsolya, míg a férfiaknál Juhász Bence és Berjozkin Anton lehetett ott a direkt kieséses folytatásban.

Sznopek és Berjozkin már az első fordulóban búcsúzott. Nagy Orsolya brit ellenfelén még könnyedén túljutott, ám a világranglista-vezető, olimpiai bronzérmes Sada Jacobsonnal már nem bírt. Nagy kezdeményezett ugyan, de támadásai gyakran határozatlanok voltak, nem találta a ritmust. Jacobson viszont a következő kanyarban "megtalálta" a még versenyben levő magyart, Csaba Edinát is. Jól kezdett Csaba, 3:1-re vezetett, ám az amerikai összekapta magát, és sorozatban 12 (!) találatot ért el. A magyar elvesztette a fonalat, képtelen volt megvágni vetélytársát. Aztán 7:13-ra és 8:14-re még felzárkózott ugyan, de az amerikai léphetett tovább.

A férfiaknál Berjozkinnak már az első körben sem volt esélye, a francia Nicolas Beaudin lelépte őt. A júliusi zalaegerszegi Eb-n motorbalesete miatt nem szereplő Juhász viszont a 64 között megverte a lengyel Tomasz Cieplyt, ami figyelemre méltó teljesítmény, hiszen a lengyelek a jók közé tartoznak ebben a szakágban. Az első két harmad végén még a lengyel vezetett egy-egy tussal, de Juhász nem adta fel, küzdött, és sikerült fordítania.
A következő fordulóban azonban már nem bírt a világranglistán hatodik olasz Andrea Baldinivel.

A magyar válogatott tehát egyetlen éremmel, a tőröző Knapek Edina bronzával zárta a vb első félidejét. Talán csapatban jobban megy majd a mieinknek.

A szerdai program
A férfi párbajtőrcsapatok selejtezőjével megkezdődik a vb második szakasza, ám a magyar válogatott – Boczkó Gábor, Imre Géza, Fekete Attila és Kovács Iván – nem lép pástra, ---- V ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik