"Aján bevitt az erdőbe”

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.10.04. 02:04
Címkék
Aján Tamás saját helyzetét tisztázó (?) nyilatkozata csak olaj volt a tűzre a súlyemelők doppingügyében, így nemhogy elcsitította volna a vihart, újabb frontot nyitott. Az Aján-Komáromi hadszínteret. Pedig az IWF jelenlegi, illetve a Magyar Súlyemelő-szövetség nemrégiben lemondó elnöke egymással karöltve - Gyurkovics Ferenc előre megkomponált vallomásában bízva - igyekezett fellebbenteni a fátylat az athéni súlyemelőbotrányról. Aján azonban most kihátrált Komáromi mögül, aki az ügy sikerében és Ajánba vetett hitében megcsalatva morog a sportág nemzetközi irányítójára. A Napkelte hétfői adásában úgy fogalmazott, hogy Aján tőrt döfött a hátába.
Komáromi Lajos (középen) úgy érzi: végérvényesen magára maradt
Komáromi Lajos (középen) úgy érzi: végérvényesen magára maradt
Czagány Balázs
Komáromi Lajos (középen) úgy érzi: végérvényesen magára maradt
Komáromi Lajos (középen) úgy érzi: végérvényesen magára maradt
Komáromi Lajos (középen) úgy érzi: végérvényesen magára maradt
Czagány Balázs
Komáromi Lajos (középen) úgy érzi: végérvényesen magára maradt

S hogy miért? Mert Aján szerint csak egyszer találkoztak (az IWF-elnök amúgy nem mondta, hogy egyszer, csak azt, hogy a szeptember 17-i közgyűlés után találkozott Komáromival), holott ő bizonyítani tudja, kétszer is beszéltek egymással, és tartották a kapcsolatot telefonon. Mert Aján állította, ő nem mondott semmit az oxandrolonról, Komáromi ezzel szemben leszögezte, hogy az IWF-elnök kifejezetten kérte, hogy az oxandrolont kell "erőltetnie” Gyurkovicsnak a (végül meghiúsult) sajtótájékoztatón. Mert Aján a Komáromi, Gyurkovics és Varga László között lefolytatott megbeszélés (ezen győzködték Gyurkovicsot, hogy álljon ki a vallomásával) nyilvánosságra hozott hangfelvétel után őt már egyedül hagyta.

"Felháborít, hogy Aján bevitt az erdőbe, legalább tízszer beszéltünk telefonon, az esetek többségében én hívtam fel, most csütörtökön viszont ő hívott Svájcból, hogy Rogge NOB-elnök hétvégi látogatása idején módot talál rá, hogy velem találkozzon, de ez nem történt meg” - kérte ki magának Komáromi.

Randevú az állomáson
Komáromi Lantos Gábort, az IWF sajtószóvivőjét is szóba hozta a Napkeltében. Eszerint Aján Tamás közölte vele, hogy Lantos majd megszervezi a (meghiúsult) sajtótájékoztatót, ő csak foglalkozzon Gyurkoviccsal. Lantos (aki rádióriporterként bajnoki labdarúgó-mérkőzésre igyekezett Győrbe) állítólag a tatai vasútállomáson akart vele találkozni egy alkalommal, hogy megbeszéljék a forgatókönyvet. Komáromi arra kérte Lantost, hogy inkább írja le mondandóját, ezt a faxot mutatta be az adásban. Az szerepelt benne, miként kell Komárominak viselkednie a sajtótájékoztatón, hogy neki kell levezetnie, nincs értelme a mellébeszélésnek, különben veheti a kalapját.” Lantos az MTI-nek nyilatkozva elismerte a sajtótájékoztató megszervezését, de leszögezte, ő nem gyakorolt nyomást Komáromira, nem kérte, hogy meggyőződése ellenére hazudjon. Szerinte nem a lényegről folyik a vita, nem arról, hogy mi történt valójában Athénban.
Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
14 perce

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
37 perce

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
38 perce

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
47 perce

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
1 órája

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
1 órája

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik