"A korai gól döntött"

JAKAB LAJOSJAKAB LAJOS
Vágólapra másolva!
2005.09.28. 04:10
Címkék
Vírusos betegsége volt, de rendben jött a Sahtar motorja
Vírusos betegsége volt, de rendben jött a Sahtar motorja
Vírusos betegsége volt, de rendben jött a Sahtar motorja
Vírusos betegsége volt, de rendben jött a Sahtar motorja
Vírusos betegsége volt, de rendben jött a Sahtar motorja
Vírusos betegsége volt, de rendben jött a Sahtar motorja

A Sahtar legnagyobb sztárja, a csapatkapitány Anatolij Timoscsuk (képünkön) hiányzott a DVSC elleni kupapárharc első meccséről és csapata következő bajnoki találkozójáról is.

- Vírusos betegségem volt, néhány napig lázzal küszködtem, de most már rendben vagyok - bizonygatta a Sahtar motorja.
- A jelek szerint a csapat ön nélkül is képes remek teljesítményre, amit a Debrecen ellen is bizonyított.
- Nagyszerű együttesünk van, amelyben a kispadon is válogatott labdarúgók ülnek. A Debrecent előzetesen feltérképeztük, mivel a Hajduk Split elleni eredményei, valamint a Manchester United ellen mutatott játéka is tiszteletre méltó volt. Az első donecki találkozón a jó felkészülésnek köszönhetően is nagyszerűen futballozott a csapatunk, a korai gól megnyugtatta a fiúkat. Úgy vélem, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

- A továbbjutást illetően százalékosan mekkora az esélye a Sahtarnak, illetve a Debrecennek?
- Nem szeretnék jósolni, mert az idegenben elért találat még halvány reményt adhat a magyaroknak. Tisztában vagyunk vele, Debrecenben kicsi a stadion, ám annál lelkesebb szurkolótábor vár ránk. A visszavágó nem lesz könnyű, ettől függetlenül számunkra kötelező a továbbjutás.

- Az ukrán válogatott Európából elsőként jutott ki a jövő évi németországi világbajnokságra. Andrij Sevcsenko mellett elsősorban önt emlegetik mint a siker fő letéteményesét. Mire számít a vébén?
- Az ukrán válogatott csapatként érte el ezt a sikert, a játékosok egyformán kivették a részüket belőle. Természetesen a világbajnokságon is szeretnénk minél tovább állva maradni, ennyivel tartozunk az ukrán szurkolóknak és hazánknak.

Szavazás

Minek köszönhető a DVSC veresége?

Legfrissebb hírek

A Real Madrid csütörtökön bemutatja argentin csodagyerekét – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
9 perce

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
29 perce

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
30 perce

Hét év börtönbüntetést kapott drogcsempészet miatt a korábbi holland bajnok futballista

Minden más foci
36 perce

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
46 perce

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
1 órája

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
1 órája

„Nem öröm, de nem is tragédia” – Golovin Vlagyimir a nyári utánpótlás-világversenyekről

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik