Újoncok a fináléban

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.09.26. 01:56
Címkék
Két olyan ország közül fog kikerülni a Davis-kupa idei győztese, amely korábban még finalista sem volt. A horvát és a szlovák válogatott is megnyerte elődöntőjét az utolsó egyes meccs előtt.
Ivan Ljubicic eksztázisban játszott
Ivan Ljubicic eksztázisban játszott
Ivan Ljubicic eksztázisban játszott
Ivan Ljubicic eksztázisban játszott
Ivan Ljubicic eksztázisban játszott
Ivan Ljubicic eksztázisban játszott
A spliti közönség előtt önkívületben teniszező horvátoknál Ivan Ljubicic ellenállhatatlannak bizonyult: három szettben elintézte Nyikolaj Davigyenkót, akitől eddig mindig kikapott. A hazaiak kedvence a második adogatásait is rendre 200 kilométer/óra körüli sebességgel ütötte meg - orosz riválisának szinte esélye sem volt. Samil Tarpiscsev, az orosz csapat szakvezetője kénytelen volt beletörődni, egyelőre nem lesz az első szövetségi kapitány, aki egy évben Fed- és Davis-kupát nyer.

"Azt hittem, az olimpiai bronzérem a pályafutásom csúcsa, de ez még jobb érzés. Ahogyan ma szerváltam, annál nemigen lehet jobban" - állapította meg Ljubicic azután, hogy idei kilencedik győzelmét aratta a sorozatban, történetesen a kilencedik mérkőzésén. "Ivan megmutatta, hogy igazi világklasszis" - hangoztatta a horvát kapitány, Niki Pilic, aki negyedik döntőjére készülhet, hiszen a németekkel már háromszor (1988, 1989, 1993) bejutott, és diadalmaskodott is.

A szlovákok Dominik Hrbaty révén hasonlóan simán tettek szert az argentinok elleni összesített sikert jelentőgyőzelemre, így készülhetnek a hazai pályán rendezendő döntőre. "Ilyen remek hangulatban még sohasem teniszeztem. A rengeteg szurkolónak nem okozhattam csalódást" - örvendezett Hrbaty.

DAVIS-KUPA, VILÁGCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Szlovákia-Argentína 4-1 (Pozsony, fedett, kemény pálya). Péntek: Beck-Coria 1-0; Hrbaty-Nalbandian 1-1. Szombat: Beck, Mertinák-Nalbandian, Puerta 2-1. Vasárnap: Hrbaty-Coria 7:6, 6:2, 6:3; Kucera-Puerta 4:6, 6:3, 2:1-nél fa.
Horvátország-Oroszország 3-2 (Split, fedett, szőnyeg). Péntek: Ancic-Davigyenko 0-1; Ljubicic-Juzsnij 1-1. Szombat: Ancic, Ljubicic-Andrejev, Turszunov 2-1. Vasárnap: Ljubicic-Davigyenko 6:3, 7:6, 6:4; Karlovic-Turszunov 4:6, 4:6
Osztályozók (a győztesek jövőre a Világcsoportban szerepelhetnek): Ausztria-Ecuador 4-1, Olaszország-Spanyolország 2-3, Svájc- Nagy-Britannia 5-0, Belgium- Egyesült Államok 1-4, Chile-Pakisztán 5-0, Kanada-Fehéroroszország 2-1, Csehország-Németország 2-2, India-Svédország 0-2 (az utóbbi három találkozó lapzártakor még tartott)

NŐI TORNÁK
WTA-TORNA, CHINA OPEN, PEKING (585 000 dollár, kemény pálya). Döntő: Kirilenko (orosz)--Grönefeld (német, 9. kiemelt) 6:3, 6:4
WTA-TORNA, SUNFEAST OPEN 2005, KALKUTTA (170 000 dollár, fedett, szőnyeg). Döntő: Miszkina (orosz, 1.)-Sprem (horvát, 7.) 6:2, 6:2
WTA-TORNA, BANKA KOPER SLOVENIJA OPEN, PORTOROZ (140 000 dollár, kemény pálya). Döntő: Koukalová (cseh, 4.)-Srebotnik (szlovén, 6.) 6:2, 4:6, 6:3

Taroltak az oroszok
Az e heti három női viadalból kettőt is orosz versenyző nyert meg. Az első kiemelt Anasztaszija Miszkina kalkuttai sikere nem szenzáció, honfitársa, Marija Kirilenko győzelmét azonban kevesen várták Pekingben, mivel a 18 éves tehetség korábban még nem dialmaskodott WTA-tornán. Kirilenko a német Anna-Lena Grönefeldet verte meg a döntőben, ahova Marija Sarapova sérülése miatt elég könnyen jutott be. A kínai szervezőknek nem volt szerencséjük: a többi nagyágyú közül Lindsay Davenport még a torna előtt, Venus Williams közben lépett vissza szintén sérülésre hivatkozva, Serena Williams pedig meglepetésszerű vereséget szenvedett az első fordulóban.
Legfrissebb hírek

NB I: egymérkőzéses eltiltást kapott a Zalaegerszeg vezetőedzője

Labdarúgó NB I
10 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Hetvennél elkezdett fájni...

Vizes vb 2025
11 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
27 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
48 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik