Már a bögyében van Montano

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.09.21. 22:57
Címkék
Alig több mint egy éve, az athéni olimpián ezüstérmet nyert Aldo Montano mögött. A júniusi zalaegerszegi Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert Aldo Montano mögött. Igen, Nemcsik Zsoltról van szó, aki javában készül az október eleji világbajnokságra. Lipcsében meg akarja szerezni első egyéni vb-érmét, és ha lehet, úgy, hogy közben visszavágjon az olasznak. Célja eléréséhez új felkészülési módszert vetett be.
Nemcsik Zsolt revánsra vágyik
Nemcsik Zsolt revánsra vágyik
Nemcsik Zsolt revánsra vágyik
Nemcsik Zsolt revánsra vágyik
Nemcsik Zsolt revánsra vágyik
Nemcsik Zsolt revánsra vágyik
- Hogy van? Megkezdte már a visszaszámlálást?
- Bár a centit még nem kezdtem el vágni, az azért tény, hogy lassan a vébéfelkészülés hajrájához érünk. Ezt az is jelzi, hogy úgy érzem, közeledik a holtpont. De éppen időben jön, hiszen csaknem három hetünk van még a rajtig, addig lesz idő helyrerázódni - felelte a Vasas 28 éves csapatvilágbajnok kardvívója.
- Mit jelent a holtpont?
- Már nem jönnek úgy a tusok, mint az elején, jobban oda kell figyelnem egy-egy találatnál. Kezdetben viszont szinte meg sem mozdultam, akkor is találtam.
- Mikor volt az az "elején"? Vagyis, mikor kezdte meg a ráhangolódást a vébére?
- Az Európa-bajnokság után két hónapig pihentem, majd az edzőm, Gerevich Gyuri bácsi tihanyi telkén elkezdtem az alapozást. Az ottani munka keménységéről elég csak azt mondanom, hogy mindennaposak voltak a Tihany és Balatonfüred közötti futások, így nem csoda, hogy az izomlázzal is meg kellett küzdenem.
- A józsefvárosi vívókupán a tervek szerint találkozott volna Montanóval, ám az összecsapás elmaradt. Nem sajnálja?
- Valójában nem. Lehet, hogy a mérkőzésünk csemege lett volna, ám nekünk nem egy gálán kell "villantani". Nem tagadom, nagyon vágyom már arra, hogy igazán rangos versenyen vágjak viszsza neki az olimpiai és az Eb-döntőben elszenvedett vereségért. És mielőtt megjegyezné, hogy vágyakozni kevés, elárulom, éppen a siker érdekében, az eddigiektől eltérően hangolódom a vébére.
- Nocsak… Hallhatnánk erről kicsit bővebben?
- Nem szoktam az egyes ellenfelek ellen készülni, ám most kénytelen vagyok. Montano nagyon a bögyömben van. Gyuri bácsival többször elemeztük, és hamarosan a "kardrészleg" többi tagjával is megnézzük a két döntő felvételét. Néhány ötletünk már van, bízom benne, megtaláljuk a Montano elleni helyes taktikát. Persze nem csupán az olaszra kell figyelni a vébén, ám számomra most ő az első számú ellenfél. Tudja, az lenne az igazi, ha úgy szerezném meg első egyéni vébéérmemet, hogy közben Montanónak is visszavágnék. Azt még írja meg, legyen szíves, hogy a vébén végre mellettem lehet az edzőm is, ugyanis klubom, a Vasas jóvoltából Gyuri bácsi is utazhat Lipcsébe. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora pluszerőt ad, és mennyire megnyugtat…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik